Újabb elhanyagolt terület fejlesztését tervezi Monor vezetése

2017. május 3., szerda, 08:20

Évek, évtizedek óta kihasználatlanul áll a Növénytermesztési és Minősítő Intézet (NÖMI) egykori telephelye a Madách utca, Forgách utca és a vasúti sínek által határolt területen, melynek lehetséges hasznosítását vizsgálja városunk önkormányzata.

Zsombok László, Monor polgármestere a képviselő-testület ülésén és a helyi Gemini televízió adásában számolt be a tervekről. A terület nem a város tulajdona, több állami szerv közös szándéka kell ahhoz, hogy Monor Önkormányzata vagyonkezelésbe vehesse az ingatlant. Ezt városunk tavaly kezdeményezte a kormányzatnál. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel a vagyonkezelői jog átadásáról rendelkező szerződés egyeztetése zajlik. A jelenlegi vagyonkezelő Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a napokban lemondott a terület hasznosításáról.

Az 1.8 hektáros terület, a hozzá tartozó út és a NÖMI egykori labor- és irodaépülete a tervek szerint egy kisebb utánpótlás sportközpontnak – két villanyvilágításos füves nagypályának - adhat helyet. – Fontos hangsúlyozni, hogy tervekről van szó, jelenleg a vagyonkezelői szerződés egyeztetése zajlik – mondta el Zsombok László. Az elmúlt években a Monori Sportegyesület kinőtte a Balassi utcai sporttelepet, ezért is merült fel a terület ilyen irányú hasznosítása. A a Forgách és a Madách utca sarkán álló volt laborépület pedig – egy felújítást követően – alkalmas lehet a pályákat kiszolgáló öltözőknek, vizesblokkoknak és egyéb helyiségeknek.   

A terület használatbavételét követően meg kell terveztetni a létesítményt, majd folyamatosan keresni kell a pályázati lehetőségeket a beruházáshoz szükséges forrás előteremtésére. Először társasági adós pályázaton kíván indulni az MSE a fejlesztés megvalósítására. Ezek önrészét hagyományosan az önkormányzat biztosítja. Ha megvalósul Ezzel egy újabb elhanyagolt, alulhasznosított településrész rendezése kezdődhetne meg a jövőben, és a helyi sportélet is jól hasznosítható infrastruktúrával gazdagodhatna – zárta a beszélgetést Monor polgármestere.