szeptember 28. 15:00
Idősek világnapja
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
Május 19-én pénteken, 17 órától kezdődik a Szarmaták Monoron című előadás a Vigadóban. A Monorért Baráti Kör és a Vigadó Kulturális és Civil Központ által közösen szervezett programon részleteket hallhatnak a város határában lezajlott régészeti munkákról. 18 órától Bor Ivót köszönthetik a város főterén, aki már a júniusi Borvidékek Hétvégéje rendezvényre érkezett a városba! A névnapi köszöntő részletei Monor facebook oldalán olvasható: Ivó napi villámcsődület.
Másnap, szombaton reggel újra Strázsahegyi Tekerő amatőr terep-kerékpár verseny. Több korosztályban indulnak majd a versenyek a Bacchus térről délelőtt 9 órától. A család minden tagját várják, hiszen vetélkedők és kézműves foglalkozások teszik érdekesebbé a futamok között a programot!
Délután 16 órától kezdődik az idén 50 éves Monori Zeneiskola jubileumi műsora. Az intézménnyel közösen várunk mindenkit a programra, melyben közreműködnek a zeneiskola tanulói, tanárai, Gyöngyharmat kórusa valamint a Balmazújvárosi Bekton Ifjúsági Fúvószenekar és Mazsorett Együttes.
szeptember 28. 15:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 29. 16:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 30. 17:00
Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás
Belépőjegyek:
4.200 és 5.200 forintért kaphatóak a vigadokft.hu oldalon, illetve a Vigadó Kulturális és Civil Központ jegpénztárában.
Amennyiben a gyermek a szülő ölében ül, úgy 2 éves korig ingyenes a belépés. 2 éves kor felett kötelező jegyet váltani a koncertre.