november 7. 07:00
Jótékonysági gofrisütés
Monor Városi Piac
A várost övező külterületi utak rossz állapota miatt még tavaly döntött úgy a képviselő-testület, hogy jelentős, több mint tizenkilenc millió forintos ráfordítással javít az utak állapotán. A döntést követően – a hosszú, hideg tél miatt – március elején kezdte meg a munkát a pályázaton nyertes monori kivitelező.
Az eddig elvégzett szakaszokon látványos javulást hozott az új technológia. A mezőgazdasági gép által vontatott talajstabilizátor egy lépésben marja fel a talaj felső rétegét és az előzetesen elterített – KÖVÁL N. Zrt. által biztosított – töltőanyagot és a felmart útfelület anyagát homogenizálja és teríti vissza ugyanolyan szélességben. Az így kapott sima felületet úthengerrel tömítik.
A rendelkezésre álló keretből újulnak meg külterületi útszakaszok az Erzsébet királyné utca végén, a Haleszi úton, a Forrás dűlő eddig nem stabilizált szakaszán, Völgykút dűlő egy szakaszán, valamint a Furmint, a Bianka soron és a Mézesfehér dűlőn. Teljes hosszában stabilizálják a Garibaldi utcát és a Pince utcát, a Vasadi közt és a Lehel közt. A Bereki dűlő Csokonai utca és Furmint sor közötti szakasza is ebből a keretből újul meg, ha a Bereki dűlő útstabilizációjára benyújtott pályázatunk nem nyer.
Az önkormányzati döntésnek köszönhetően, három kilométer hosszan használhatunk majd felújított utakat a város külterületein.
november 7. 07:00
Monor Városi Piac
november 7. 17:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
november 9. 18:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
Belépőjegyek kaphatók a Vigadó emeletén, valamint a vigadokft.hu oldalon.
Lapozzon bele!