szeptember 28. 15:00
Idősek világnapja
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
A Monori Szakorvosi Rendelőintézet szemészeti osztályán történt gép meghibásodása miatt fordult városunk vezetéséhez a szakrendelő vezető főorvosa. A több mint húsz éves autorefrakto keratométer szükséges cseréje több mint 3.200.000 forint költséggel jár, melyet az intézmény nem tud kigazdálkodni.
Monor város önkormányzatának képviselő-testülete a legutóbbi ülésén döntött úgy, hogy a gép beszerzési költségének egy harmadát fedező, több mint egy millió forint támogatást szavaz meg a betegellátás zavartalanságának érdekében. Bár a szakrendelő fenntartása jó ideje nem Monor feladata, minden hasonló esetben igyekszik megoldást találni városunk vezetése is, hiszen az ide érkező betegek Monorral kötik össze a szakrendelő működését. Legutóbb, a tavalyi év második felében szintén a szemészetre szükséges réslámpa megvásárlását támogatta Monor és Üllő városa közösen.
A budapesti kórház által működtetett épület esetében is igyekszik jó gazda módjára eljárni a monori városvezetés. Tavaly, több mint harmincmillió forint felhasználásával újították fel a szakrendelő kisebbik épületrészét, ahová a mentőállomás és a szakrendelő tüdőgondozó részlege költözött. A háttérben pedig folyamatosan zajlanak az egyeztetések, a nagyobbik épületrész felújításáról. Olyan terveket egyeztetnek az évente közel 200.000 beteget fogadó egészségügyi intézmény fejlesztéséről, melyek sikeres pályázatokkal és hatékony lobbival megtámogatva érezhetően és jelentősen javítja majd a betegellátás színvonalát városunkban.
szeptember 28. 15:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 29. 16:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 30. 17:00
Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás
Belépőjegyek:
4.200 és 5.200 forintért kaphatóak a vigadokft.hu oldalon, illetve a Vigadó Kulturális és Civil Központ jegpénztárában.
Amennyiben a gyermek a szülő ölében ül, úgy 2 éves korig ingyenes a belépés. 2 éves kor felett kötelező jegyet váltani a koncertre.