szeptember 28. 15:00
Idősek világnapja
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
Több körben tárgyalt már városunk vezetése a monori szakrendelő felújításáról az üzemeltető Bajcsy-Zsilinszky Kórház vezetésével. A legutóbbi egyeztetésen Zsombok László polgármester, Darázsi Kálmán alpolgármester, valamint Rajki László, a Monori Városfejlesztő Nonprofit Kft. ügyvezetője vettek részt. Olyan terveket egyeztettek az évente közel 200.000 beteget fogadó egészségügyi intézmény fejlesztéséről Dr. Szabadka Hajnalka orvosigazgatóval, dr. Radnai Zoltán igazgatóhelyettessel, dr. Kis Róbert gazdasági igazgatóval és az intézmény műszaki igazgatójával, melyek sikeres pályázatokkal és hatékony lobbival megtámogatva érezhetően és jelentősen javítja majd a betegellátás színvonalát városunkban.
Mint ismert Monor város önkormányzata a tavalyi év során önkormányzati forrásból, mintegy 34 millió forintból felújította a szakrendelő egyik szárnyát, mely azóta a helyi mentőállomás és a tüdőgondozó intézet új telephelye. Az akkori átadás alkalmával is elhangzott, hogy közös szándéka a monori városvezetőknek és az intézmény fenntartójának a közeljövőben a szakrendelő felújítása.
szeptember 28. 15:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 29. 16:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 30. 17:00
Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás
Belépőjegyek:
4.200 és 5.200 forintért kaphatóak a vigadokft.hu oldalon, illetve a Vigadó Kulturális és Civil Központ jegpénztárában.
Amennyiben a gyermek a szülő ölében ül, úgy 2 éves korig ingyenes a belépés. 2 éves kor felett kötelező jegyet váltani a koncertre.