szeptember 28. 15:00
Idősek világnapja
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
Az idén tíz éve alapított, a város közművelődési feladataiért felelős Vigadó Nonprofit Kft. januárban is kiváló programokat kínál az érdeklődőknek. Hagyományosan az esztendő első nagy rendezvénye az újévi koncert, mely minden évben más stílussal várja a vendégeket. Idén január 15-én a népszerű operett műfaj következik, ezúttal a Budapesti Operett Színház kiválósága, Peller Károly érkezik az Operett Voices társulattal Monorra. A rendezvény évek óta, kivétel nélkül teltházas, így lesz ez idén is, hiszen már csak néhány jegy maradt a pénztárakban.
A rá következő héten, január 21-én a Magyar Kultúra Napját ünneplik a Vigadó Dísztermében. A Himnusz megírásának évfordulóján évről-évre a magyar előadóművészek legjobbjai érkeztek Monorra. Többek között Eperjes Károly, Kubik Anna, Oberfrank Pál és Jókai Anna is adott már ünnepi műsort ezen a jeles évfordulón. Idén a Kossuth-díjjal kitüntetett Hűvösvölgyi Ildikó Kaleidoszkóp című estjét láthatják-hallhatják. A műsorban részleteket hallhatnak többek között Petőfi Sándor, Ignotus Hugó, Ady Endre, Kassák Lajos, József Attila műveiből, Szabó Gyula énekes-gitáros kísérete mellett. A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepi műsorra belépőjegyek kaphatóak a Vigadó emeleti pénztárában és a www.vigadokft.hu oldalon.
szeptember 28. 15:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 29. 16:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 30. 17:00
Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás
Belépőjegyek:
4.200 és 5.200 forintért kaphatóak a vigadokft.hu oldalon, illetve a Vigadó Kulturális és Civil Központ jegpénztárában.
Amennyiben a gyermek a szülő ölében ül, úgy 2 éves korig ingyenes a belépés. 2 éves kor felett kötelező jegyet váltani a koncertre.