november 7. 07:00
Jótékonysági gofrisütés
Monor Városi Piac
Véleményezési eljárás anyaga
2016. Október 4.
A módosítás célja:
A módosítás célja a város szegregácóval érintett területén, a Tabán városrészben elhelyezkedő területek övezeti átsorolása annak érdekében, hogy a szociális városrehabilitáció pályázati intézkedései megvalósíthatók legyenek. A rehabilitációt követően az itt élők életkörülményei jelentősen javulhatnak, s gondozottabb lakókörnyezet biztosítható számukra.
Monor Város Önkormányzata a város szegregátummal érintett Tabán városrészére vonatkozóan pályázatot nyújtott be a VEKOP-6.2.2-15 „A leromlott településrészeken élő alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitációja Pest megyében” pályázati kiírásra. (A monori pályázat címe „A Tabán társdalmi és fizikai rehabilitációja”. A pályázat a szegregátumban élő, halmozottan hátrányos helyzetű lakosság életkörülményeinek javítását célozza.
A pályázati dokumentáció összeállítására a pályázati feltételeknek megfelelően került sor. A településrendezési eszközök és a tervezett fejlesztések összhangját biztosítani kell, ami a jelen módosítást indokolja. Monor Város Önkormányzatának képviselő-testülete a településrendezési eszközök módosításáról döntött a 534/2016. (IX.15.) számú határozatban. A vizsgálatok megkezdése a településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat módosítása egy időben, egymással párhuzamosan történt. A tervezési munkával az Önkormányzat a Völgyzugoly Műhely Kft-t bízta meg.
november 7. 07:00
Monor Városi Piac
november 7. 17:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
november 9. 18:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
Belépőjegyek kaphatók a Vigadó emeletén, valamint a vigadokft.hu oldalon.
Lapozzon bele!