május 10. 15:30
Kerti party a Mesevár óvodában
Monor, Mesevár óvoda
A tavaly szeptemberben átadott KRESZ park idén ismét remek helyszíne volt a családi rendezvénynek. Délután három órától a játszótértől az uszoda parkolójáig ért a játékok sora: lábhajtású gokart, fa körhinta, népi játékok, ördöglakat, labirintus, óriás buborékfújás, légvár, óriás társasjátékok várták a gyerekeket.
Rengeteg labdás és egyéb ügyességi játékot próbálhattak ki ismét Sándor Pali bácsi - sok monori gyermek focista kedvenc edzőjének – segítségével. A Monori Rendőrkapitányság munkatársai közreműködésével közlekedési vetélkedőn és totón is részt vehettek a gyerekek, melyen értékes ajándékokat nyertek a legügyesebbek.
Ez alkalommal került sor a tavaszi „Tiszta udvar, rendes ház” pályázatok díjátadására is. Mint Zsombok László Monor polgármestere elmondta, a kitüntetés célja, hogy a környezet érdekében vállalt egyéni felelősség erősítésével a közösségformálás is helyes irányba induljon el.
A rendezvény zárásaként 18 órától közös éneklésre, daltanulásra várták a gyerekeket. Jóos Tamás Mesekocsi című zenés összeállítását hozta el, hogy a valódi autók helyett legalább ezen a napon neves költőink gyermekverseitől és dalaitól legyen hangos a játszótér és környéke.
A programról készült további fotókat az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg: Autómentes Nap 2016.
május 10. 15:30
Monor, Mesevár óvoda
május 12. 09:30
Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás
május 12. 14:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)