szeptember 28. 15:00
Idősek világnapja
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is sikerrel kezdeményezett az óvodába járó szülők közössége jótékonysági rendezvényeket. Az utóbbi időben önkormányzati forrásból sikerült egy tornaszobát építeni az intézményben, melyet a Monori Napsugár Óvoda Gyermekeiért Alapítványnak felajánlott összegekből tudtak berendezni.
Szintén az alapítványt támogatták az idei jótékonysági rendezvények: tavasszal retro diszkót, és városunk díszpolgára, Mocsári Károly részvételével komolyzenei hangversenyt is szerveztek, hogy az udvari játékokat is bővíteni tudják. Az így elkészült, mai kornak megfelelő és biztonságos fa játékok mind-mind a gyerekek fejlődését és kellemes óvodai környezetet biztosítanak.
A megnyitó során Darázsi Kálmán Monor város alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket és az adománygyűjtésben közreműködőket, majd Ledniczkiné Perjési Marietta köszönte meg a gyerekek nevében is mindenkinek az adományokat: tombola felajánlóknak, önkéntes segítőknek, szülőknek, helyi és környékbeli vállalkozóknak. Az átadás zárásaként az óvodába járó gyerekek adtak kedves műsort, és egyben birtokba is vették az új udvari játékokat.
szeptember 28. 15:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 29. 16:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 30. 17:00
Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás
Belépőjegyek:
4.200 és 5.200 forintért kaphatóak a vigadokft.hu oldalon, illetve a Vigadó Kulturális és Civil Központ jegpénztárában.
Amennyiben a gyermek a szülő ölében ül, úgy 2 éves korig ingyenes a belépés. 2 éves kor felett kötelező jegyet váltani a koncertre.