december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
Idén a tanítási szünetekben is biztosított a rászoruló gyermekek napi egyszeri meleg étkezése – jelentette be Czibere Károly az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Monoron, a Kossuth Lajos Általános Iskola felújított étkezőjében tartott sajtótájékoztatón.
Fontos, hogy valamennyi tanítási szünetben elérhető legyen a segítség a hátrányos helyzetű gyermekek számára, emellett nem csak mennyiségi, hanem minőségi kérdés is a gyermekétkeztetés, ezért a kormány az eddigi támogatási szint emelése mellett döntött: 440 forintról 570 forintra emelték a napi támogatás mértékét – tette hozzá Czibere Károly.
Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, városunk korábbi polgármestere kiemelte, hogy a családokat a kormány az adórendszeren keresztül is segíti, de vannak olyan családok, ahol további támogatásra van szükség. Számukra nyújt újabb segítséget a kormány a kiterjesztett gyermekétkeztetéssel.
Zsombok László polgármester elmondta, a monori önkormányzat maga gondoskodik a helyi gyermek és szociális étkeztetésről. A sajtótájékoztató helyszíne is egy, alig egy éve önkormányzati saját beruházásban megépített új étkező és tálalókonyha. A városvezetés számára megnyugtatóbb, ha helyi munkaerő bevonásával, helyi konyhán főzve végzik a feladatot, ezért nem adták ki az üzemeltetésüket és nem is vásárolt szolgáltatás útján – cégtől rendelve és helybe szállítva - látják el az étkeztetést – hangsúlyozta a polgármester.
Monoron 247 rászoruló gyermek számára biztosított a napi egyszeri meleg étkezés a tavaszi szünetben.
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.