július 25. 13:00
FröccsSzombat és PikNik Mozi
Tavas Park
Június 27-én szombat 00.00 órától harmadfokú hőségriasztás lép hatályba országszerte
Városunkban - a kánikulán kívül is - több, mint 100 darab közkút és 15 darab ivókút biztosít hűsítő ivóvizet a lakosság részére.
A közkutakon és ivókutakon túl a legtöbb intézményben is tudnak a megszomjazott lakosok számára ivóvizet biztosítani.
Az ivókutak és közkutak széleskörű elérhetősége, valamint a bennük rejlő hűsítő víz sokkal előnyösebb a időkorláthoz kötött palackos víz osztásánál, valamint ezzel is nagymértékben csökkenteni tudjuk városunk ökológiai lábnyomát.
Elérhető légkondicionált helységek: Vigadó Kulturális és Civil Központ, Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás - Monor, Polgármester Hivatal, DM, melyek a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján is elérhetőek.
Nincs gond az ivóvízellátással
A Daköv Kft. munkatársaival folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, akik arról biztosítottak, hogy zavartalan településünk ivóvízellátása, mely a korábbi fejlesztéseknek köszönhetően a város nagyobb vízfelhasználási igényét is ki tudja elégíteni.
Ennek ellenére fontos leszögezni, hogy az ivóvíz természeti kincsünk, vigyázzunk rá és takarékoskodjuk vele.
Az alábbi linken található térkép segít eligazodni és tervezni, hogy hol találhatóak vízvételi pontok és klimatizált helységek.
A Kövál munkatársai kihelyeznek a város forgalmas pontjaira hűsítő párakapukat is.
július 25. 13:00
Tavas Park
augusztus 20. 16:00
Monor, Szent István tér
augusztus 24. 18:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
Az idei PikNik Mozi eseményen a Zootropolis 2. lesz látható 20:30-tól
Monor Városközpontjában várunk mindenkit augusztus 20-án, az államalapítás ünnepe alkalmából!
Programok:
16:00-tól népi gyermekjátékok és ügyességi játékok várják a kilátogatókat.
17:30-tól a Buborék Együttes gyermekkoncertje szórakoztatja a legkisebbeket.
19:00-kor Csernik Szende lábbábos, székely mesemondó előadása következik.
20:00-tól koncertet ad az Irie Maffia.
21:30-tól pedig DJ Huszár gondoskodik a hangulatról.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Lapozzon bele!