Közel 24 tonna hulladékot halmozott fel – fotóval – A Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

2025. november 18., kedd, 11:58

A Monori Járási Ügyészség minősített hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki engedély nélkül autókat bontott és jelentős mennyiségű hulladékot halmozott fel.

A vádirat szerint a pilisi férfi 2022-től fémhulladékok gyűjtésével foglalkozott, majd 2025 elejétől forgalomból kivont gépkocsik bontásába kezdett. A vádlott a pénzzé tehető alkatrészeket kiszerelte az autókból és értékesítette. A bontás során felhalmozott, nem eladható hulladékot, és az évek alatt összegyűjtött egyéb települési és bontási hulladékot a saját telkén és a szomszédos ingatlanon tárolta.

A hulladékká vált gépjármű bontása olyan hulladékkezelési tevékenység, amely kizárólag a hulladékgazdálkodási hatóság által kiadott engedély alapján végezhető. Hulladékot kizárólag az erre a célra kijelölt helyen lehet elhelyezni. A vádlott a járművek tárolásához és bontásához, valamint a hulladék kezeléséhez és gyűjtéséhez szükséges engedéllyel nem rendelkezett.

A vádlott 2025 szeptemberére több mint 34 m3, közel 24 tonna hulladékot halmozott fel.

A Monori Járási Ügyészség a férfit jelentős mennyiségű hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntettével vádolja.

A vádlott bűnösségéről a Monori Járásbíróság fog dönteni.

A rendőrségi szemlefotókon a bűncselekmény helyszíne és a felhalmozott hulladék látható.

2025. november 18.

Pest Vármegyei Főügyészség