december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
A megnövekedett óvodai férőhelyigények miatt Monor Város Önkormányzatának képviselő-testülete a Napsugár óvoda bővítése mellett döntött.
A Belügyminisztérium által odaítélt támogatásból valósulhatott meg az óvoda felújítása. A korábbi 4 csoportszobáról 8 csoportszobára bővült, így idén szeptemberben 205 óvodás gyermeknek biztosítanak itt ellátást. A projekt keretein belül egy közel ezer négyzetméteres telket is vásárolt az Önkormányzat a Kistemplom utcában, az intézmény közvetlen közelében, ennek köszönhetően 2800 négyzetméternyi játszófelület áll a gyermekek rendelkezésére.
Az épület földszinti részén kerültek kialakításra a kiszolgáló helyiségek (teakonyha, raktár, dolgozói öltöző mosdóval, orvosi szoba, vezetői iroda, nevelői szoba), sószoba és logopédiai helyiség, két csoportszoba, egy gyermekmosdó és egy tágas aula.
Az emelet 586 négyzetméteres alapterületén hat csoportszoba és három gyermekmosdó került kialakításra.
Az épületet 1973. novemberében adták át, így fennállásának közelgő 50. évfordulójára teljes felújításon, bővítésen ment keresztül az épület.
Az ünnepségen köszöntőt mondott Pogácsás Tibor országgyűlési képviselő, Szabó István, Pest Vármegye Közgyűlésének elnöke és Darázsi Kálmán Monor város polgármestere. Az alkalomra a Manócska és a Pillangó csoport külön műsorral készült. Az épületet Laczkó Mihály plébános és Vladár István lelkész áldották meg.
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.