július 25. 13:00
FröccsSzombat és PikNik Mozi
Tavas Park
Szeptember 8-án ünnepi istentiszteletet tartottak a Monori Református Nagytemplomban, ugyanis a városba látogatott és igét hirdetett Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki egyházkerületének püspöke.
A református egyház évszázados hagyományaiban az úgynevezett generális vizitáció, azaz a püspöki látogatás egy régmúltra visszatekintő gyakorlat. Ugyan- akkor Monoron hivatalosan ilyen generális vizitáció utoljára 1928-ban volt, amikor Ravasz László református lelkész, a Dunamelléki református egyházkerület püspöke látogatott el a településre. A mostani püspök, Balogh Zoltán újra felvette ezt a fonalat, ilyen módon került sor a márciusról most szeptemberre elhalasztott időpontra.
Az istentiszteleten Darázsi Kálmán polgármester, Juhász László alpolgármester és a képviselő-testület némely tagja is tiszteletét tette – hivatalból és magán-személyként egyaránt.
"A püspök látogatásnak három markáns része volt: a püspök beszélgetett a lelkipásztorokkal, aztán külön a presbitériummal is. Ezután pedig egy közösistentisztelettel egybekötött vendégségben, fogadásban tölthettünk együtt egy kis időt. Ennek az eseménynek van egy személyes, közvetlen üzenete: az, hogy azegyház vezetője egy távolságban legyen a gyülekezetekkel, és van egy bátorító üzenete is, hogy érezzük úgy, hogy számon tart bennünket. Nagyon vártuk, készültünk, a gyülekezet hálaadással várta. Annak ellenére, hogy hétköznap került sor a látogatásra, mégis egy különleges ünnep volt." Gondolt vissza az eseményre Schaller Tamást, a Monor-Nagytemplomi Református Gyülekezet lelkipásztora.
július 25. 13:00
Tavas Park
augusztus 20. 16:00
Monor, Szent István tér
augusztus 24. 18:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
Az idei PikNik Mozi eseményen a Zootropolis 2. lesz látható 20:30-tól
Monor Városközpontjában várunk mindenkit augusztus 20-án, az államalapítás ünnepe alkalmából!
Programok:
16:00-tól népi gyermekjátékok és ügyességi játékok várják a kilátogatókat.
17:30-tól a Buborék Együttes gyermekkoncertje szórakoztatja a legkisebbeket.
19:00-kor Csernik Szende lábbábos, székely mesemondó előadása következik.
20:00-tól koncertet ad az Irie Maffia.
21:30-tól pedig DJ Huszár gondoskodik a hangulatról.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Lapozzon bele!