Csatlakozz a monori angyalkákhoz!

2021. december 13., hétfő, 16:44

„Legyen szebb az ünnep Monoron” címmel tett közzé felhívást a Magyar Máltai Szeretetszolgálat monori szervezete. Bárki lehet valaki angyalkája, ha részt vesz a Máltai Szeretetszolgálat önkéntes csoportjának személyre szóló ajándékozási programjában. A cél, hogy minél többen lepjenek meg egy rászoruló családot karácsonykor.

Minden jelentkező megkapja egy-egy rászoruló család kívánságait, olyan tárgyakat, melyeket nem tudnának a maguk erejéből megadni gyermekeiknek, saját maguknak pedig még kevésbé. A Máltai Szeretetszolgálat monori részlegének vezetője, Juhász Katalin szerint a program keretein belül lehetőség van egy-egy konkrét család támogatására, de egyes tárgyakat akár több családhoz is el lehet juttatni, ha valaki inkább erre vágyik.

- Semelyik segítő szándékú adományozóval szemben nem elvárás, hogy erején felül teljesítsen, sőt, akár többen összefogva is csatlakozhatnak, a költségeken és a közösen szerzett örömben egyaránt osztozva. A résztvevőket monori szociális intézmények munkatársai javasolták, akik személyesen ismerik és segítik őket. A fő cél az, hogy minden család azt kapja, amire igazán szüksége van. A programban monori társaink karácsonyát szeretnék boldogabbá tenni! Hálás szívvel, nagy reményekkel készülünk az ünnepekre! Csatlakozzon Ön is! Ha valaki személyesen szeretné átadni az érintett családoknak az ajándékokat, természetesen abban is segít a szolgálat - mondta el a vezető

A jelentkezők megismerhetik a családok történetét, így azt is jobban fogják érteni, melyik családnak mivel lehetne leginkább örömöt okozni. Hogyan lehet valakinek Angyalkája? 1. Töltse ki az űrlapot és pár napon belül válaszolnak a megadott címre, a link a poszt végén. 2. E-mailben tájékoztatják majd, hogy, kinek küldhet ajándékot és ő minek örülne a legjobban.

ŰRLAP

További kérdésikre telefonon is választ kaphatnak: Juhász Katalin: +36-30/653-2110.

„Aki a legnagyobb közöttetek, az legyen a többi szolgája, mert a szolgáló szeretetben az igazi nagyság, az irgalmas Isten mutatkozik meg.”