december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
Újabb megvalósult fejlesztés teszi még vonzóbbá a városunk számára fontos Strázsa hegy főterét, a Szent Orbán teret. Élménypark és játszótér építésére nyert el pályázatot az önkormányzat a LEADER helyi akciócsoportok két pályázati felhívásán; melyek átadására az idei Borvidékek Hétvégéje program keretén belül került sor. A beruházásnak köszönhetően a tér eddig kihasználatlan részén alakult ki közösségi tér, tovább bővítve a Szent Orbán tér funkcióját. A VP6-19.2.1.-41-2-17 és VP6-19.2.1.-41-4-17 azonosítószámú támogatásból megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően a helyi kiránduló lakosok és az egyre sűrűbben érkező turisták számára is vonzóbb célpont lehet városunk.
A két komponensből álló, összesen 25 millió forint támogatást önrésszel is kiegészítette az önkormányzat. A gyerekek részére ütéscsillapító felületen kerültek kialakításra játékok; míg a felnőttek kikapcsolódását padok, piknikasztalok, tájékoztató táblák, rönkfa ülőbútorok segítik. A terület világítását napelemes lámpatestek biztosítják, és természetesen hulladéktárolók is kihelyezése kerültek, az Okos Város projekt keretében telepített kültéri mosdó közelében. Reméljük, hogy a folyamatos fejlődés jó hírét viszi városunknak és egyre többen ismerik meg Monort, az ezer pince városát!
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.