december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
Tisztelt Vendégeink, Kedves Közönségünk!
A koronavírus járvánnyal összefüggő korlátozások lépcsőzetes feloldásának köszönhetően május elejétől – meghatározott feltételekkel – újra fogadhatjuk vendégeinket a Vigadó Kulturális és Civil Központban és a Művelődési Házban. A Kormány 194/2021. (IV. 26.) Korm. rendelete értelmében a közművelődési intézményeket, közösségi színtereket és integrált kulturális intézményeket a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy látogathatja. Ennek értelmében a védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőttek és a felügyeletük alatt álló fiatalkorúak részére határozott meg kedvezményeket a fenti kormányrendelet.
ESKÜVŐI SZERTARTÁSOK
A most megjelent jogszabályok értelmében az esküvői szertartásokra nem vonatkoznak enyhítések, így azok a továbbiakban is szűk családi körben, kizárólag a szertartáshoz szükséges személyek (tanúk), a házasulók szülei, nagyszülei, testvérei valamint gyermekei jelenlétében tarthatóak meg.
RENDEZVÉNYEK
A közterületeken - ahol nem csak beoltott, vagy a fertőzésen átesett személyek tartózkodhatnak -, továbbra is kerülendő a csoportosulás és a gyülekezés, így szabadtéri programok továbbra sem szervezhetőek. Az általunk üzemeltetett épületekben szervezett rendezvények esetén a szervező köteles gondoskodni arról, hogy csak védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy tartózkodhat. A védetteknek és a felügyeletük alatt álló kiskorúaknak nem kell maszkot viselniük a kulturális rendezvényeken.
CSOPORTJAINK
A gondozásunkban működő klubok, szakkörök tagjai részére újra megnyílt a lehetőség a heti rendszeres találkozásokra – amennyiben a 194/2021. (IV. 26.) Korm. rendelet 12. §-a (3a) pontja értelmében védett személynek minősülnek. Kérjük, hogy ezügyben keressék fel a klubok, szakkörök vezetőit, vagy kollégáinkat a 06-29/413-212-es telefonszámon.
TEREMBÉRLET
Terembérleti szolgáltatásunkkal újra várjuk érdeklődő ügyfeleinket, minden esetben terembérleti szerződésben rögzítjük, hogy a bérlő köteles gondoskodni arról, hogy csak védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy tartózkodhat az épületben.
Vigadó Nonprofit Kft.
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.