Alkotói pályázat 2021.

2021. március 8., hétfő, 09:52

Az előző évek hagyományait követve az Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2021-ben immáron nyolcadik alkalommal hirdet alkotói pályázatot óvodásoknak és iskolásoknak.

A pályázatra 6-10 éves, a 11-14 éves, valamint a 15-18 éves korcsoportban tanulók küldhetnek be alkotásokat. A pályázat felmenő rendszerű, első körben területi szinten bírálják el a beérkezett műveket. A területi szinten első helyezést elért alkotások az országos versenyben vesznek részt.

Az országos pályázat fővédnöke dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság elnöke. Az országos bírálóbizottság elnöke dr. Bérczi László tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő.

A pályázat célja, hogy az óvodások és az iskolások kreatív alkotásokon keresztül mutassák be a tűzvédelem fontosságát, a tűzoltók izgalmas és egyben kihívásokkal teli világát. A pályázaton az alkotások központi témája a tűzmegelőzés. Ezt a tűzoltó hivatás megjelenítésével, a tűzesetek, káresemények megelőzésének fontosságát kiemelő alkotással, vagy bármilyen más, ötletesen elkészített, a tűzvédelem jelentőségét hangsúlyozó művel lehet bemutatni.

Az óvodások a pályázatra egyénileg szabadkézi rajz kategóriában pályázhatnak A/3-as vagy A/4-es méretű alkotásokkal vagy csoportosan egyéb kézműves alkotással.

Az iskolások korcsoportonkénti kategóriái:

  • szabadkézi rajz (A/3-as vagy A/4-as méretű ceruza, toll, tus, kréta, akvarell, pasztell kép vagy bármely más szabadkézi technikával készített alkotás)
  • egyéb kézműves alkotás (bármilyen anyagból készített pl. papír, gyurma, agyag alkotás, legfeljebb 30×30×20 cm méretben)
  • irodalmi alkotás (vers vagy mese, legfeljebb két A/4-es oldal terjedelmű költemény vagy tanulságos történet)
  • számítógépes program (játék, alkalmazás vagy legfeljebb 60 másodperc hosszúságú film)

Az iskolás korcsoportban az alkotásokat egyénileg vagy csapatban lehet elkészíteni. Csapat nevezése esetén egy csapaton belül legfeljebb három, azonos korcsoportba tartozó gyermek vehet részt.

Benyújtás módja: a járványügyi helyzet alakulásától függően az alkotásokat postai úton vagy e-mailen, előzetes egyeztetés után személyesen, a korcsoport és kategória megjelöléssel a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra, vagy a területileg illetékes kirendeltség részére kell megküldeni. Az alkotás leadásakor a letölthető adatlap/hozzájáruló nyilatkozatot is le kell adni az alkotáshoz rögzítve az alábbi adatok pontos kitöltésével: pályázó neve, életkora (a pályázat beérkezési határidő napján betöltött életkor), kapcsolattartási e-mail cím, telefonos elérhetőség.

Beérkezési határidő: 2021. április 30.

Díjazás: a fővárosi/megyei bírálóbizottság az iskolások pályázatai közül korcsoportonként, kategóriánként 3-3 alkotást díjaz, az első helyezett alkotások automatikusan részt vesznek az országos döntőben is! Az országos verseny nyertesei külön díjazásban részesülnek.

Az az óvoda, illetve iskola, ahonnan országosan a legtöbb pályázatot nyújtják be, elnyeri a „Legkreatívabb óvoda/iskola 2021” címet, amely együtt jár a tűzoltóság egyszeri, az intézményben tartandó bemutatójával (füstsátor, tálcatűzoltás, olajtűzoltás, roncsvágás) és tűzvédelmi oktatás megtartásával.

 

Fővárosi/megyei eredményhirdetés: 2021. május 21-ig

Az országos díjátadó: 2021. június 15.-ig kerül megtartásra Budapesten

További információ: területi tűzmegelőzési bizottságok mellékelt elérhetőségein

 

Megnevezés

Vezető

Cím

Telefon

E-mail

Cegléd Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Fábián István tű. ezredes

2700 Cegléd, Széchenyi út 24-26.

(+36-53) 505-030

cegled.kk@katved.gov.hu

Monor Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Gere Imre tű.ezredes

2200 Monor, Péteri utca 25.

(+36-29) 610-010

monor.kk@katved.gov.hu

Gödöllő Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Ürmösi Károly tű.alez.

2100 Gödöllő, Szabadság út 28.

(+36-28) 528-700

godollo.kk@katved.gov.hu

Vác Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Molnár Mihály tű. alezredes

2600 Vác, Szilassy Vince utca 6-10.

(+36-27) 314-005

vac.kk@katved.gov.hu

Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Rózsa Gábor tű. alezredes

2030 Érd, Fehérvári út 79a

(+36-23) 524-570

erd.kk@katved.gov.hu

 

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elérhetőségei:

1149 Budapest, Mogyoródi u. 43.

Postacím: 1903 Budapest, Pf.: 314.

E-mail: pest.mki@katved.gov.hu

Honlap: pest.katasztrofavedelem.hu


ADATLAP/HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT