július 25. 13:00
FröccsSzombat és PikNik Mozi
Tavas Park
Múlt héten lakossági kezdeményezésre, egy több mint 10 m3-es, illegálisan lerakott hulladékhalmot számoltak fel lelkes önkéntesek - mely munkából a város vezetői is kivették részüket.

A sikeren felbuzdulva újabb akció indul, melynek célja ezúttal a Bajcsy-Zsilinszky utca külterületi szakaszának megtisztítása. A felnőtt segítőket május 17-én, vasárnap 9 órára várják a Bacchus térre. A kezdeményezésről további információt a Monori Városszépítők csoportban kaphatnak, IDE kattinva.
A közelmúltban az önkormányzati vezetők és a hatóságok képviselői is tárgyaltak, hogy minél hatékonyabban lehessen megelőző intézkedéseket tenni az illegális hulladéklerakók ellen. Darázsi Kálmán polgármester a Gemini Televízió stúdiójában elmondta, hogy a leginkább érintett területeken - a hatályos jogszabályok figyelembevételével -, vizsgálják a kamerák kihelyezésének lehetőségét. Ugyanakkor kiemelte annak fontosságát, hogy konténeres szállítást, házhoz menő lomtalanítást csak megbízható vállalkozástól rendeljenek meg az érdeklődők!
július 25. 13:00
Tavas Park
augusztus 20. 16:00
Monor, Szent István tér
augusztus 24. 18:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
Az idei PikNik Mozi eseményen a Zootropolis 2. lesz látható 20:30-tól
Monor Városközpontjában várunk mindenkit augusztus 20-án, az államalapítás ünnepe alkalmából!
Programok:
16:00-tól népi gyermekjátékok és ügyességi játékok várják a kilátogatókat.
17:30-tól a Buborék Együttes gyermekkoncertje szórakoztatja a legkisebbeket.
19:00-kor Csernik Szende lábbábos, székely mesemondó előadása következik.
20:00-tól koncertet ad az Irie Maffia.
21:30-tól pedig DJ Huszár gondoskodik a hangulatról.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Lapozzon bele!