december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
Az Oktatási Hivatal honlapján olvasható tájékoztató szerint 2020/2021-es tanítási évre történő iskolai beiratkozások szervezését – figyelemmel az országos járványügyi helyzetre – az emberi erőforrások miniszterének 7/2020. (III. 25.) határozata a 2020/2021. nevelési, illetve tanévre történő óvodai, valamint általános iskolai beiratkozásról rendkívüli módon szabályozza.
A határozat célja, hogy a járványhelyzet várható alakulására tekintettel az általános iskolai beiratkozások minél előbb és minél kevesebb személyes kontaktussal valósulhassanak meg. Emellett ugyanakkor biztosítani kell a szülők szabad intézményválasztását is. A beiratkozás országosan két szakaszban történik. Előbb a nem állami fenntartású általános iskolába (vagy állami fenntartású, de körzettel nem rendelkező általános iskolába) zajlik a beíratás, a monori isolákra a második szakaszban meghatározott eljárásrend vonatkozik.
A beiratkozás második szakaszában 2020. április 28. 0:00 óra és 2020. május 15. 24:00 óra között azok a szülők/törvényes képviselők végezhetik el a beiratkozással kapcsolatos ügyintézésüket, akik gyermeküket:
Minden olyan tanuló 2020. április 28-án automatikusan felvételre kerül a lakóhelye, tartózkodási helye szerinti körzetes általános iskolába, aki nem nyert felvételt az első szakaszban, illetve nem adta be a jelentkezését más általános iskolába. Ebben a szakaszban szükséges megerősíteni azon gyermekek jelentkezését, akiket a szülők/törvényes képviselők a lakóhely szerinti körzetes általános iskolába szeretnének beíratni. Tájékoztatásul jelezzük, hogy a gyermek automatikus felvétele a lakóhelye alapján körzetes általános iskolában létesül [az emberi erőforrások minisztere 7/2020. (III. 25.) EMMI határozata2. d) pontja szerint].
Amennyiben Ön a lakóhelyétől eltérő tartózkodási helye szerinti körzetes általános iskolába kívánja beíratni a gyermekét, kérem, hogy vegye fel a kapcsolatot az érintett általános iskolával. A veszélyhelyzetre való tekintettel kérjük, hogy gyermeke általános iskolai beíratását lehetőség szerint online módon intézze a KRÉTA rendszer e-Ügyintézési felületén keresztül, amelyet a https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap elérhetőségen talál meg.
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.