augusztus 20. 16:00
Az államalapítás ünnepe
Monor, Szent István tér
Újabb szabadidős és kikapcsolódási lehetőségekben gazdag hétvége várja az érdeklődőket városunkban. Péntek este a szórakozásról két helyszínen is gondoskodnak: a József Attila Gimnáziumban a fiatal alkotóknak helyet adó Monori Térnyerő kezdeményezés második eseményére kerül sor; miközben a Vigadó Kulturális és Civil Központban újabb Dumaszínház előadásra, ezúttal Felméri Péter estjére várják a vendégeket.

Szombaton napközben a sporté a főszerep. Délelőtt az uszodában a Speciális Olimpiai Szövetség úszó szakága szervez országos versenyt, míg 14 órától a Monori Sportegyesület amatőr női NBII labdarúgó csapata játszik hazai pályán az ingyenesen látogatható mérkőzésen. Este jótékonysági táncmulatság várja az érdeklődőket, a Monori Napsugár Óvoda szervezésében a Jászai iskolában.

Vasárnap délután pedig az NBIII férfi labdarúgó bajnokság első idei fordulójára kerül sor. A Monor csapata a tabella harmadik helyéről folytatja a küzdelmeket, a 14 órától kezdődő mérkőzésen az ősszel idegenben legyőzött KTE-Hufbau lesz az ellenfél.
augusztus 20. 16:00
Monor, Szent István tér
augusztus 24. 18:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
szeptember 19. 14:00
Művelődési Ház (2200, Monor Bocskai u. 1.)
Monor Városközpontjában várunk mindenkit augusztus 20-án, az államalapítás ünnepe alkalmából!
Programok:
16:00-tól népi gyermekjátékok és ügyességi játékok várják a kilátogatókat.
17:30-tól a Buborék Együttes gyermekkoncertje szórakoztatja a legkisebbeket.
19:00-kor Csernik Szende lábbábos, székely mesemondó előadása következik.
20:00-tól koncertet ad az Irie Maffia.
21:30-tól pedig DJ Huszár gondoskodik a hangulatról.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Lapozzon bele!