december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
Az M4 gyorsforgalmi út Üllő-Albertirsa közötti szakaszának ünnepélyes átadására február 7-én, pénteken kerül sor. A NIF Zrt. tájékoztatása szerint a hivatalos átadást követően, pénteken délutántól használható lesz a városunkat is elkerülő 30 kilométeres, új gyorsforgalmi útszakasz.
Az M4-es Üllő és Cegléd közötti szakaszát 2017. első felében kezdték el építeni, a 44 kilométeres szakaszon belül a városunkat is elkerülő Üllő-Albertirsa közötti 30 kilométeres szakasz a Duna Aszfalt Kft. és az EuroAszfalt Kft. konzorciumában valósult meg. A beruházás kapcsán két lehajtó is épült városunk megközelítésére. A Monort Péterivel összekötő úton, és a Gomba felé kiépített különszintű csomópontokban lehet majd fel- és lehajtani gyorsforgalmi útra. A jelentős mezőgazdasági területek miatt két helyen is felüljárók segítik a keresztező földutak átvezetését a most elkészült út felett (Mendei út és Bajcsy-Zs. E. utca folytatása).
Az új nyomvonalon vezetett Üllő-Albertirsa szakasz 2x2 forgalmi sávos kiépítésű gyorsforgalmi útként épült meg, mely szakaszon összesen 14 új műtárgyat, köztük 5 különszintű csomópontot létesítettek.
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.