december 3. 15:00
Monorra érkezik a Mikulás
Monor
Júniusban a város két különböző részén vehettek részt sikeres szabadtéri programokon az érdeklődők; július közepén immár a városközpontba várják a FröccsSzombat látogatóit. Július 13-án szervezi meg a Vigadó Kulturális és Civil Központ az idei harmadik boros rendezvényt; melyre nem csak a borkedvelőknek érdemes ellátogatniuk!
A Kossuth Lajos utca könyvtár előtt lezárt szakaszán a gyermekekkel érkező családokra is gondoltak a szervezők, délután 16 órától légvárak és arcfestés várja a gyerekeket. A vendégvárás 17 órától kezdődik, ahol a monori termelők vendégszeretete és a helyi ízek, zamatok teszik igazán népszerűvé a programot. Az éhesen érkezők választhatnak lángost vagy hamburgert; desszertnek pedig mézeskalács, vattacukor, almasajt és chutney kerülhet az asztalokra. A finom borokról és hűsítő fröccsökről hét helyi és környékbeli borkészítő gondoskodik, de természetesen fogyaszthatnak házi szörpöket és más üdítőket, valamint kávét is!
Szórakoztató programokban sem lesz hiány: a két éve indult FröccsSzombat programsorozatot minden esetben élőzene teszi teljessé. A színpadon 18 órától a Lurkó zenekar szórakoztatja a gyerekeket. A négy tagú együttes repertoárját saját számok mellett Takács Marika és Bartos Erika megzenésített versei alkotják. Este 20 órától a Dirty Slippers zenél a közönségnek. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő zenekar a hat évvel ezelőtt, első alkalommal szervezett belvárosi több napos minifesztiválon járt először Monoron. Energikus koncertjüket a tavalyi Borvidékek Hétvégéjén is több százan hallgatták, idén is sokan lesznek rájuk kíváncsiak.
Különleges, Monoron még soha nem használt eszközzel is találkozhatnak a vendégek ezen a napon: egy 12 négyzetméteres, kültéri, lépésálló LED padlót terítenek majd le a Szent István téren. A talajra fektetett kijelzőn különböző ügyességi játékokat próbálhatnak ki és vidám minták kísérik majd a résztvevők lépteit.
Minden adott lesz, hogy ismét egy vidám közösségi programon vegyenek részt az érdeklődők, várunk mindenkit július 13-án!
december 3. 15:00
Monor
december 3. 16:00
Monor, Szent István tér
december 5. 17:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (Monor, Kossuth Lajos utca 65-67.)
hoho-hooo! Monorra látogat a Mikulás! Krampuszai már megérkeztek hozzánk a Vigadóba és várják a szülők jelentkezését, hogy a gyermekek otthonába is ellátogasson.
Jegyár: gyermek 1 600 forint, felnőtt 2 200 forint. Jegyek kaphatóak a Vigadó emeleti jegypénztárában, valamint a tixa.hu oldalon.
3 gyermekjegy vásárlása esetén egy felnőtt részére ingyenes a belépés!