december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
Az elmúlt években rendszeresen jelentek meg pályázatok a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztésére. A Kormány döntése értelmében, a Nemzetgazdasági Minisztérium lehetőséget biztosít a pest megyei vállalkozások támogatására, hiszen az Európai Unió döntése szerint ebből a régióból nem lehet pályázni uniós felhívásokra. Pest megyében többek között telephely-feltételek javítását és eszközberuházást célzó támogatásokról születtek döntések, melynek köszönhetően monori vállalkozások is jelentős fejlesztéseket valósíthatnak meg.
Az egyik ilyen, rendre sikerrel szereplő vállalkozás a monori székhelyű B&K Kft. az alábbi sajtóközleményt juttatta el önkormányzatunkhoz a közelmúltban befejezett projekt kapcsán.
Sikeresen megvalósult a B&K Kft. „Gyártási kapacitásbővítés és telephelyfejlesztés a B&K Kft-nél” című projektje.
A B&K Kft. új csarnoképület építésére és a meglévő szerelőcsarnok tetőszerkezetének felújítására, fűtéskorszerűsítésre a „Mikro-, kis- és középvállalkozások telephelyfeltételeinek javítása Pest megye területén” című pályázat keretei között megvalósított PM_KKV_2016/11 kódszámú pályázatával 44,94 millió Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.
Vállalkozásunk több, mint 25 éves szakmai múltra tekint vissza. Saját gyártású, kiváló minőségű épületgépészeti, higiéniai termékstruktúránkat úgy alakítottuk ki, hogy partnereink számára biztosítani tudjunk mindent, ami az élelmiszeripari, vendéglátói, kórházi higiéniához, közösségi mosdók vagy az akadálymentesített vizesblokkok kialakításához szükséges. Saját fejlesztésű Magyar Termék Nagydíjas, utcabútor jellegű nyilvános WC-ink Budapesten és számos vidéki városokban megtalálhatók. Külön kategóriát képeznek az épített nyilvános illemhelyek, amelyek Budapesten és más nagyvárosokban, valamint az autópályáink mentén lévő pihenőházak 95%-ban a B&K Kft által kifejlesztett komplett szaniter és vezérlőrendszer működik.
Cégünk által tervezett és gyártott szaniter berendezések, így piszoárok, mosdópultok fülkerendszerek, működnek a mostanában épült sportlétesítményekben, gyógyfürdőkben. Az élelmiszeripar számos területén működnek a higiéniai beengedő, csizma és cipőmosó kapuink, speciális kényszerzuhanyaink és egyéb higiéniai berendezéseink.
A projektünk átfogó célja a tervezett új lézervágó részlegünk infrastrukturális feltételeinek biztosítása, a meglévő nagy gyártócsarnokunk állagromlásának megállítása, tetőfelújítás révén a beázások megakadályozása, valamint a termelés energiaköltségeinek csökkentése energiahatékonysági beruházások végrehajtásával.
A fejlesztés eredményeként egy 753 m2 alapterületű egylégterű „Frisomat Astra” típusú könnyűszerkezetes csarnok került megépítésre társaságunk telephelyén. Megvalósult a meglévő üzemcsarnok teljes tetőszerkezetének hő- és vízszigetelése, vízelvezetése.
A kivitelező cégek közbeszerzési eljárás keretében kerültek kiválasztásra. Kivitelezők: Frisomat Kft. (8600 Siófok, Csárdaréti u. 5.), Sintár Földgép Szolgáltató Bt. (2200 Monor, Katona József u. 16.), Srágli Attila ev. (2200 Monor, Czuczor u. 21.), és a Mon-Vill Bt. (2200 Monor, Kazinczy u. 5.)- Elycon Kft. (2200 Monor, Petőfi S. u. 18.) konzorciuma. A kivitelezés a szerződésben rögzített határidőre, megfelelő minőségben készült el. A csarnoképület használatbavételi engedélye 2019. január 9-én került kiadásra.
A projekt összköltsége nettó 99,86 millió Ft volt, melyhez 44,94 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert a társaság.
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.