december 3. 15:00
Monorra érkezik a Mikulás
Monor
Az évek során Közép-Európa legnagyobb kisállatvásárává nőtte ki magát a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetsége által sok éve Monoron szervezett esemény. A hagyomány nem szakad meg, 2019-től továbbra is városunk területén szervezi a szövetség a programot.
Korábban, a monoriak által Vásártérként ismert területen rendezték az évi hat alkalommal megvalósuló eseményt, azonban az ide látogató, tízezernél is több résztvevő miatt egyre több lakossági panasz érkezett az önkormányzathoz. Ezt figyelembe véve a területre szóló bérleti jogviszony 2018. év végével megszűnt, azonban mind a városvezetés, mind az MGKSZ elnöksége szerette volna monori helyszínen folytatni a börzét. Ennek érdekében folyamatos tárgyalásokat folytattak, melyek sikerrel jártak, és a héten be is jelentették a leendő helyszínt.
A szövetség egy monori, 11 hektáros külterületi ingatlan megvásárlásáról döntött, a 4-es főút mellett. Ezen - az előzőnél jóval nagyobb és könyebben megközelíthető - helyszínen évente immár hét alkalommal kerül majd sor a "monori börzére", melyek 2019-es dátumai a következők:
2019. március 10.,
2019. április 14.,
2019. május 12.,
2019. június 9.,
2019. augusztus 11.,
2019. szeptember 8. és
2019. október 13.
december 3. 15:00
Monor
december 3. 16:00
Monor, Szent István tér
december 5. 17:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (Monor, Kossuth Lajos utca 65-67.)
hoho-hooo! Monorra látogat a Mikulás! Krampuszai már megérkeztek hozzánk a Vigadóba és várják a szülők jelentkezését, hogy a gyermekek otthonába is ellátogasson.
Jegyár: gyermek 1 600 forint, felnőtt 2 200 forint. Jegyek kaphatóak a Vigadó emeleti jegypénztárában, valamint a tixa.hu oldalon.
3 gyermekjegy vásárlása esetén egy felnőtt részére ingyenes a belépés!