december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
Az évről-évre megszokott belterületi kátyúzási munkálatok mellett – melyeket idén tavasszal is a Kövál Nonprofit Zrt. megrendelésében végeztek el –, több helyszínen is jelentős útfelújítási munkák folynak, illetve kezdődhetnek meg a közeljövőben Monoron.
A hét elején kezdte meg a munkát a Móricz Zsigmond utca – Pilisi utca felújításával az önkormányzat által pályázaton kiválasztott kivitelező. A jelenleg érintett rész a Kistói úttól a Katona József utcáig tart, az 510 méteres szakasz várhatóan szeptember végére újulhat meg. Mint arról korábban beszámoltunk, a vasútállomás utcája teljes egészében felújításra kerül, melynek része a Pilisi utca most érintett szakasza is. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. még a nyár közepén elvégezte az általa vállalt – Mátyás király utca és Kistói út közötti – szakasz újraaszfaltozását. A képviselő-testület hamarosan dönthet a Móricz Zsigmond utca Mátyás Király út és Ady Endre út közötti szakaszának kivitelezőjéről. Az önkormányzat ezen beruházás keretében, várhatóan mindösszesen közel 70 millió forintért, a vasútállomás előtti buszforduló, illetve a buszöblök felújítását is finanszírozza és a tartósabb kialakítás érdekében süllyesztett szegéllyel tervezi az utat megépíteni. Szintén önkormányzati hatáskörben választották ki korábban az Ipar utca felújításának kivitelezőjét, ahol megkezdődtek már a munkálatok.
Városunk közlekedését jelentősen érinti, az az önkormányzattól független felújítás, mely a 4-es számú főúton jelenleg is zajlik. Az állami tulajdonú, nagy forgalmú főút városunk belterületéhez tartozó szakaszán a közutat kezelő Magyar Közút Nonprofit Zrt. a 34. – 35. kilométerszelvényben végez teljeskörű burkolatfelújítást. Az Ady Endre utcai csomópontban emiatt megváltozott forgalmi rend szerint közlekedhetnek az erre járók. A Budapest felől érkezők számára átmenetileg megszüntették a balra kanyarodó sávot, míg az Ady Endre utcából kizárólag balra, Cegléd felé hajthatnak fel a főútra, ahol szintén nem használhatják az eddig meglévő gyorsítósávot.
Múlt heti hír, hogy hamarosan megújul az Acsádi utca legforgalmasabb szakasza; míg korábban olvashatták, hogy külterületi utak felújítására is nyert Monor pályázatot. A projekt keretében két olyan aszfaltos út (Majori út és Dr. Csanádi György utca) szerepel a felújítandó útszakaszok között, mely több vállalkozás székhelyeként szolgál. Emellett a Strázsa hegy könnyebb megközelíthetőségét segítő földutak felújítása is része a tervezett szakaszoknak (Csokonai utca külterületi szakasza., Szélső út és Locsodi utca). A kivitelezésnek 2019. év végéig kell megvalósulni, jelenleg a támogatási szerződés módosítása zajlik, ettől függően akár idén elkezdődhet a munka.
Emellett a gyalogosok közlekedése is könnyebbé válik, hiszen a négy éve tartó járdaépítési program idei szakaszainak kivitelezése is megkezdődött már. 2015 óta minden évben jelentős összeget áldoz a város a gyalogutak építésére és pótlására; az idei évben az eddigieknél is több, 28 millió forintos keret áll rendelkezésre erre a célra. Közel két kilométer hosszúságban és háromezer négyzetméternyi felületen készülnek el az új járdák, melyek listáját ide kattintva olvashatják.
Ezzel együtt sok még a teendő a város közútjain, hiszen évek óta húzódó tárgyalások során sem sikerült megegyezni az ország egyik legnagyobb vállalatával a József Attila utca felújításáról. Mint közismert, az olajszállító kamionok és a jelentős buszforgalom miatt romló, forgalmas útszakaszról van szó. A szándék a város vezetői részéről megvan, hogy – a felújítás költségeit megfelelő arányban elosztva – hamarosan sor kerüljön ennek az útnak a renoválására is.
Kérjük az érintett lakosok és közlekedők türelmét, a hamarosan elkészülő új utakon mindenki kényelmesebben közlekedhet majd!
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.