december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
1992 óta Semmelweis Ignác születésének évfordulóján, július 1-jén ünnepeljük hazánkban a magyar egészségügy napját. Monoron is több, mint tíz éves hagyomány, hogy ebből az alkalomból köszöntik a városunkban dolgozó orvosokat, gondozókat, asszisztenseket, ápolókat, védőnőket és szociális területen dolgozókat.
Június 28-án a Vigadó Dísztermében szervezett ünnepi összejövetelt Zsombok László köszöntője nyitotta meg. Városunk polgármestere az elmúlt időszak két fontos, egészségügyet is érintő döntésére emlékeztette az érdeklődőket. Az egyik, nagyon várt beruházás a helyi szakrendelő felújítása, melyről kormányhatározatok születtek, és megkezdődött a több mint 1,3 milliárd forint összértékű projekt előkészítése. Ennek keretében megvalósulhat a szakrendelő épületgépészeti felújítása, orvostechnikai eszközök cseréje, a képalkotó diagnosztika korszerűsítése, valamint a gasztroenterológiai, mozgásszervi diagnosztikai és a rehabilitációs ellátások fejlesztése.
Emellett napi szinten folynak a tárgyalások az első magyarországi okos város projekttel kapcsolatban, melynek tesztalanyául Monort jelölte ki a kormányzat. Amennyiben a - minden szempontból jelentős - program megvalósul, úgy a helyi egészségügyi ellátásra is hatással lehet. A tervek között szerepel többek között járóbeteg-irányítási és erőforráskezelési módszertan kidolgozása, telediagnosztikai modell létrehozása, távdiagnosztikai/telemedicina-szolgáltatások kialakítása, védőnői információs rendszer bevezetése és fejlett otthonápolási szolgáltatások kialakítása is.
Mindezen fejlesztések középpontjában továbbra is a helyben dolgozó kollégák lesznek, hiszen az ő szakértelmük, lelkesedésük és kitartásuk nélkülözhetetlen ebben az ágazatban – mondta el végezetül Zsombok László. Épp ezért fontos, hogy a fejlesztések mellett, a szakrendelésekre jutó fenntartási költségek is emelkedjenek. A monori járóbeteg szakellátás ugyanis a jelenlegi működésében is alulfinanszírozott – még a hasonló, pest megyei szakrendelőkhöz képest is rendkívül alacsonyak az ún. TVK pontszámai. A helyi egészségügyi ellátás infrastruktúrájának fejlesztése csak akkor érheti el célját, ha a működtetésre jutó források is emelkednek, a rendelési idők hosszabbak lehetnek, illetve több beteg ellátására lesz mód, finanszírozás. A kora délutáni programot vidám olasz nótaestekkel tarkított előadás zárta.
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.