december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
Az elmúlt években a monoriak megszokhatták, hogy országosan ismert zenekarok tartanak élő koncerteket a városban. Eddig ezek a programok a szabadtéri rendezvényszezonra korlátozódtak, a Városi Sportcsarnok átadásával azonban egész évben magas színvonalú zenei programokat szervezhet a Vigadó Kulturális és Civil Központ Monoron. Az Edda pünkösd hétfői fellépését követően szabadtéren szervezik majd a koncerteket; nézzük, kiket várhatunk Monorra a nyári hónapokban!
Az utóbbi években főként két nagy koncert várta az érdeklődőket – a Borvidékek Hétvégéjén és az Államalapítás Ünnepén –, az idei nyáron azonban több élő koncert lesz városunkban. A tavaly életre hívott FröcssSzombat programot minden nyári hónapban megrendezik élőzenei programokkal, így Monor város finanszírozásában még több koncert várja a látogatókat! Június 9-én kerül megrendezésre a térség legnagyobb boros eseménye a Borvidékek Hétvégéje. Immár harmadik éve országosan ismert zenekar zárja az egész délután tartó programokat, ezúttal a Bikini zenél a Szent Orbán téren! A rendezvényen, a 22 hazai borvidék kínálata mellett kifejezetten változatos programkínálat vár kicsiket és nagyokat. A lankás pincegádorok között kisebb színpadok és különleges helyszínek bújnak meg: gyerekudvar, pinceszínpad, szörpudvar várja a családokat. A pincesorok között hat zenekar muzsikájára szórakozhatnak, a fix színpadi programok mellett!
Június 23-án kerül megrendezésre az idei első FröccsSzombat. A Szent Orbán téren tartandó esemény zenei főszereplői monori kötődésű zenekarok lesznek: előbb a blues műfajban jártas Huckleberry Guys muzsikál, majd a Radio Live zenekar koncertje következik. A dátum egybeesik Szent Iván éjszakájával, így az ekkor szokásos hagyományok is szerepelnek a programban: az estét tűzgyújtás, majd közös tűzugrás zárja a Monori Strázsák Néptánc Egyesület közreműködésével.
Július közepén, 14-én, a városközpontban folytatódik a FröccsSzombat. Ebből az alkalomból városunk évek óta visszatérő látogatói Bor Ivó és Bor Virág készülnek ünnepelni, ekkor tartják lakodalmukat a katolikus templom melletti Szent István téren! A mulatsághoz népzene illik, ezért a Fölszállott a páva tehetségkutató egyik felfedezettje, a Zsikó zenekar húzza majd a talpalávalót. A nyolc tagú banda tagjai között Junior Príma díjas zenészek is érkeznek, minőségi szórakozás várja a kilátogatókat. A könnyűzenei műfaj kedvelőire is gondoltak a szervezők, A Dal 2014 döntőse, Dallos Bogi is fellép ezen a napon.
A következő koncertekre sem kell sokat várni, az augusztus 20-i nemzeti ünnepünkre ismét fesztiválhelyszínné változik Monor központja! Az első igazán nagy – több ezres – közönséget vonzó koncertet 2015-ben az Irie Maffia adta, ami új lehetőségeket teremtett a koncertszervezés terén. Az akkori koncert jó tapasztalatainak és zenei körökben elterjedt pozitív visszajelzéseinek köszönhető, hogy ma már az ország vezető zenekaraival tárgyalnak a szervezők. Az idei évben augusztus 20-án a hazai zenei élet egyik legszínesebb zenekara a Budapest Bár érkezik Monorra! A 2007-ben induló zenekar a kávéházi cigányzene népszerűsítésére alakult, népszerűségük töretlenül ível felfelé. Az eredetileg egyetlen lemezre összeállt csapat a magyar rockzene jelentős alakjait is megnyerte, így állandó vendégénekesüknek mondhatják Mező Misit, Kiss Tibort és Lovasi Andrást is!
A tavaly bevált rendezvény alapján idén is FröcccSzombatot szerveznek a nemzeti ünnep előtti hétvégén. Augusztus 18-án lesz az idei nyár harmadik, monori borról szóló eseménye, ezúttal is a város központjában. A színpadon a magyar jazzélet egyik legismertebb szereplőjét Micheller Myrtillt és a tehetséges zenészekből álló Swinguistique zenekart köszönthetjük majd.
Élőzenében és szabadtéri programokban minden eddiginél gazdagabb kínálattal várja a nyár a monoriakat és városunk iránt érdeklődőket! Augusztus végével pedig nem véget ér valami, hanem újra elkezdődik a sportcsarnokban megszervezésre kerülő koncertek sora: nyárzáró koncertre érkezik a Karthago zenekar Monorra! A 39 éve változatlan felállásban zenélő banda – amely az ország egyik legnépszerűbb rockzenekara – hosszú idő után lép fel újra városunkban. Az év hátralévő részében pedig Caramel, Szekeres Adrien és WellHello koncert garantálja majd a szórakozást!
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.