augusztus 20. 16:00
Az államalapítás ünnepe
Monor, Szent István tér
Tavaly nyáron alakult meg öt fővel a monori klímavédelmi munkacsoport, amely célja - többek között - a minél egészségesebb, rendezetebb és szebb utcakép kialakítása városunkban. Ehhez kapcsolódik a munkacsoport tavaly indított kezdeményezése, amely során a városképbe illeszkedő fa- és cserjefajok telepítésén munkálkodnak. A képviselő-testület 1 millió forinttal támogatta a kezdeményezést, ebből az összegből valósulhat meg a fásítás az idei esztendőben. A program a tervezési szakasznál tart - mondta el Leé Richárd önkormányzati képviselő, a munkacsoport vezetője a Strázsa újság szerkesztőinek.
- Jelenleg az Ady Endre utca fásítási lehetőségeit vizsgáljuk, felkértünk egy szakembert a tervek elkészítésére, a faültetésekre várhatóan ősszel kerül sor. Erre nagyjából 600 ezer forint áll majd rendelkezésre. Fontosnak tartjuk, hogy a jövőben a lakosságot is bevonjuk a város fásítási programjába, a munkacsoport és az önkormányzat ezért vizsgálja, hogy milyen formában lehetne támogatni azokat, akik az ingatlanjuk előtt szeretnének facsemetéket ültetni - mondta el Leé Richárd.
A városvezetés szándéka, hogy a Tiszta udvar, rendes ház kezdeményezés - melyről itt olvashatnak részletesen - mellett a fásítási programmal is ösztönözze a monoriakat a lakókörnyezetük szebbé tételére.
augusztus 20. 16:00
Monor, Szent István tér
augusztus 24. 18:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
augusztus 29. 09:00
Monor, Városi Uszoda parkolója
Monor Városközpontjában várunk mindenkit augusztus 20-án, az államalapítás ünnepe alkalmából!
Programok:
16:00-tól népi gyermekjátékok és ügyességi játékok várják a kilátogatókat.
17:30-tól a Buborék Együttes gyermekkoncertje szórakoztatja a legkisebbeket.
19:00-kor Csernik Szende lábbábos, székely mesemondó előadása következik.
20:00-tól koncertet ad az Irie Maffia.
21:30-tól pedig DJ Huszár gondoskodik a hangulatról.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Gyűjtsd össze a csapatodat, és vegyetek részt egy fantasztikus streetball tornán, ahol a sport és a finom ételek garantálják a remek hangulatot!
Lapozzon bele!