július 25. 13:00
FröccsSzombat és PikNik Mozi
Tavas Park
Csaknem 1000 fős lelátóval és 1140 négyzetméteres küzdőtérrel rendelkezik a Monoron átadott új Városi Sportcsarnok. A komplexum 1.4 milliárd forintból valósult meg.
Zsombok László, Monor város polgármestere az MTI-nek hétfőn kiemelte, hogy az eredetileg tervezett határidővel és az eredetileg meghatározott költségkereten belül épült meg a létesítmény.
„A sportcsarnokkal is azt szerettük volna bemutatni, hogy felelősen gazdálkodunk a közpénzekkel. Városunk partnere a kormányzatnak a sportcélú fejlesztésekben. Monor szeretne sportos és egészséges város lenni” – mondta.
Hozzátette: „Jövőképünk meghatározó eleme az aktív és egészséges monori ember. Az élénk, virágzó közösségi terek erősítik egy település lakóiban a közösségi érzést, az emberek az ilyen helyeken élhetik át az együvé tartozás élményét. A jó középületek egyéniséget adnak a városnak.”
Az új sportcsarnokban az 1140 négyzetméteres, sportparketta borítású küzdőtér mellett 144 négyzetméteres bemelegítő terem, hat öltöző, 984 fős lelátó és VIP-helyiség található. A pénteki avató ünnepség után szombaton a nagyközönség számára koncertekkel adták át a létesítményt.
Komáromi Tibor, a Magyar Birkózószövetség szakmai alelnöke, egyben a Monor SE birkózó szakosztályának vezetőedzője szerint a csarnok minden tekintetben alkalmas rangos birkózóesemények megrendezésére is, így feltett szándék, hogy novemberben itt rendezzék meg az Extra Liga döntőjét.
Szalay Gábor, a Magyar ITF Tékvandó-szövetség főtitkára elmondta, a létesítményvezetőkkel történt megállapodás alapján szeptember 22–23-án Monoron kerül sor a VII. Eagles Cup nemzetközi versenyre.
július 25. 13:00
Tavas Park
augusztus 20. 16:00
Monor, Szent István tér
augusztus 24. 18:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
Az idei PikNik Mozi eseményen a Zootropolis 2. lesz látható 20:30-tól
Monor Városközpontjában várunk mindenkit augusztus 20-án, az államalapítás ünnepe alkalmából!
Programok:
16:00-tól népi gyermekjátékok és ügyességi játékok várják a kilátogatókat.
17:30-tól a Buborék Együttes gyermekkoncertje szórakoztatja a legkisebbeket.
19:00-kor Csernik Szende lábbábos, székely mesemondó előadása következik.
20:00-tól koncertet ad az Irie Maffia.
21:30-tól pedig DJ Huszár gondoskodik a hangulatról.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Lapozzon bele!