december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
Több éves hagyomány, hogy Monoron is megemlékezést szerveznek a kommunista rezsim áldozatainak emlékére a Petőfi Sándor utca 9. szám előtt található „málenkij robotra” elhurcoltak emléktáblájánál. Idén a hivatalos emléknap előtt két nappal, február 23-án, 17 órától várják az érdeklődőket a szervezők.
A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világszerte 100 millióra becsülik, Közép-Európában a számuk elérte az 1 millió főt. Ennyi emberi élet veszett oda éhínségben, kényszermunkatáborban, vagy kegyetlen kivégzés által. Az Országgyűlés 2000-ben életbe lépett határozata szerint minden év február 25-e a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja. 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet hatóságok. Ezt követően a Szovjetunióba hurcolták, ahol a mentelmi jogától megfosztott képviselő kilenc évet töltött börtönökben és munkatáborokban.
Monoron ebből az alkalomból Zsombok László polgármester mond emlékbeszédet. Továbbá egy munkatábort megjárt, monoriak által jól ismert túlélő, Kaldenekker Feri bácsi emlékeit hallgathatják meg az érdeklődők. Várjuk Önöket, hogy méltó módon tisztelegjünk az áldozatok emléke előtt!
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.