július 25. 13:00
FröccsSzombat és PikNik Mozi
Tavas Park
Szombaton hazai pályán zárult az őszi forduló az NBIII Keleti csoportban a Monori SE számára, melynek során veretlenül vívtuk meg a 15 bajnoki mérkőzést. A kiemelkedő – 11 győzelmet és 4 döntetlent hozó – teljesítménynek köszönhetően öt pont előnnyel állunk a második helyezett előtt. Azt a Salgótarjánt előzzük meg, aki épp november 24-én szombaton – az előrehozott tavaszi első forduló játéknapján – érkezik hozzánk vendégjátékra!
A mostani játéknap rangadójaként fogadtuk a hibátlan formában levő Tiszafüred csapatát. Ellenfelünk 6 mérkőzéses győzelmi sorozattal érkezett Monorra veretlen csapatunkhoz. Egy sorozat végül megszakadt: a Tiszafüred jó sorozata véget ért, nagy csatában, izgalmas mérkőzést követően pont nélkül távozott Monorról!
Jól kezdtünk a mérkőzésen, Villányi szép fejes góljával a 11. percben vezetést szereztünk. (1-0) Majd Balogh Milán többször is helyzetbe került, de előnyünket nem tudtuk növelni. A Füred igazolta jó hírét, szép támadásokat vezetett, de Bozsó magabiztos volt, és többször is bravúros megmozdulással mentett az utolsó pillanatokban. A második játékrészt nagyszerűen kezdtük, de két ziccert is kimaradt. Ahogy ilyenkor lenni szokott, az ellenfél egyenlített egy szép góllal. Nyomban ritmust váltottunk, és sorra vezettük az akciókat. Látványos félidőt láthattak a nézők, amelynek megkoronázása Balogh Milán 69. percben szerzett győztes, bombagólja volt, amellyel eldöntötte a rangadót. (2-1).
Győzelmünkkel méltóan zártuk a bajnokság félidejét! Jövő hét szombaton a bajnokság végkimenetelét is döntően befolyásoló rangadó következik. A tavaszról előrehozott, Salgótarján elleni derbivel zárjuk az évet! Reméljük minél több hazai szurkoló tekinti meg a mérkőzést, HAJRÁ MONOR!

július 25. 13:00
Tavas Park
augusztus 20. 16:00
Monor, Szent István tér
augusztus 24. 18:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
Az idei PikNik Mozi eseményen a Zootropolis 2. lesz látható 20:30-tól
Monor Városközpontjában várunk mindenkit augusztus 20-án, az államalapítás ünnepe alkalmából!
Programok:
16:00-tól népi gyermekjátékok és ügyességi játékok várják a kilátogatókat.
17:30-tól a Buborék Együttes gyermekkoncertje szórakoztatja a legkisebbeket.
19:00-kor Csernik Szende lábbábos, székely mesemondó előadása következik.
20:00-tól koncertet ad az Irie Maffia.
21:30-tól pedig DJ Huszár gondoskodik a hangulatról.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Lapozzon bele!