április 27. 06:00
II. Strázsa-hegyi Toyota Kovács Trail Futóverseny
Monor, Szent Orbán tér
A napokban megkezdődött az M3 metróvonal felújítása, mely városunk lakói közül is sok utazót érint. A napi félmillió utast szállító fő tömegközlekedési vonalon végzett munkálatok várhatóan három éven keresztül nehezítik a közlekedést Pest jó részén. A BKK tájékoztatása szerint az északi pályaszakasz Lehel tér - Újpest-Központ közötti első munkaszakasza egy évig tart majd.
Ennek a szakasznak a lezárása idején az M3-as metró munkanapokon az első hajnali járatindulástól 20:30-ig rövidített útvonalon, Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekedik. Esténként, 20:30 után, valamint szombaton és vasárnap egész nap a metró helyett a teljes vonalon pótlóbusz jár. Az Újpest-Központ és a Lehel tér közötti utazásra elsősorban a metrópótló autóbuszok, a metrópótlásban is résztvevő villamosok, valamint a térségben közlekedő, a metró egyes állomásait érintő, azonban a megnövekedő forgalmú Váci utat elkerülő buszjáratok igénybevételét ajánlják!
A Monorról bejárók helyzetét tovább nehezíti, hogy a MÁV pályakarbantartási munkák miatt jónéhány szerelvény menetrendjét módosította. A városunk részére eljuttatott vágányzári információkat igyekszünk minél szélesebb körben megosztani a lakossággal is. Minőségi díjjal elismert honlapunkon külön menüpontban találják a vasúti közlekedésre vonatkozó információkat, melyeket minden esetben közzéteszünk városunk népszerű facebook oldalán is!
A közlekedőknek sok türelmet és kitartást kívánunk, reméljük, hogy komfortérzetüket javítja majd, hogy hamarosan városunk üzemelteti a helyi vasútállomás épületét, melynek a napokban újult meg az aluljárója, szorgos monori kezek által!
április 27. 06:00
Monor, Szent Orbán tér
május 11. 00:00
május 16. 18:00
Művelődési Ház (2200, Monor Bocskai u. 1.)
Részletekért látogass el a borvidekekhetvegeje.hu oldalra!