december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
Az elmúlt napokban hazai pályán játszott a felnőtt férfi és női csapat is, mindkét gárda nyerni tudott, és több mérkőzésből álló győzelmi sorozatot tudhat magáénak.
Előbb az NBII Közép A csoportjában szereplő férfi csapat fogadta a BLF KK csapatát. A budapesti gárda kiváló utánpótlásképző műhely, itt kezdte pályafutását Hanga Ádám is. A péntek esti mérkőzésen telt ház és remek hangulat fogadta a csapatokat, a tabellán elfoglalt helyezés alapján is rangadó volt a javából. Nehezítette a monori csapat helyzetét, hogy a csapatkapitány vírusos megbetegedés miatt, nem éppen ideális állapotban várta a találkozót.
A mérkőzés elején a tét rányomta bélyegét a hazaiak játékára, gyenge dobószázalékkal kezdtek, így a vendégek kétszámjegyű előnyt szereztek. A hazai időkérés után lassan elkezdett összeállni a támadójáték és a védekezés is javult. A folytatásban zónavédekezésre váltottak a helyiek és ez a húzás bejött. A tizenharmadik percben, egy négy perc alatt előadott 16-2-es rohanás végén átvette a vezetést az MSE. A térfélcsere után, ismét kiegyenlített játék folyt, majd a negyed közepétől a monoriak tovább növelték az előnyüket, kétszámjegyű vezetés birtokában várhattuk az utolsó tíz percet. Az eredményben jelentős változás már nem történt, így már négy győzelemnél tart a sikerszéria, és a kék-fehér csapat makacsul tapad a csoport két veretlenjére.
Hétfőn este a Gödöllői Sportklub ellen immár a harmadik győztes mérkőzését játszotta a női felnőtt csapat a Pest Megyei bajnokságban. A lelkes fiatal vendégek a találkozó elején nem tudták felvenni a rutinos vendéglátó ritmusát, hamar kialakult a 10 pontos hazai vezetés. Határozott védekezésünknek követően ez tovább növekedett, a szünetben már 36-8 volt az állás.
A második játékrészben minden játékost pályára küldve és a taktikai elemeket gyakorolva játszottunk. Így előbb több mint 30 pontosra növekedett a különbség a két csapat között, majd a biztos vezetés tudatában kiengedtünk, így a vendégek az utolsó negyedet megnyerve 65-35-re alakították a végeredményt. Folytatás jövő héten az erős csapat benyomását keltő, bajnoki újonc otthonában Nagykőrösön!
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.