december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
Évek óta tartó, szép hagyomány Monoron, hogy a Vigadó Kulturális és Civil Központ – az egyházakkal és civil szervezetekkel együttműködve – megszervezi a karácsony előtti közös adventi hetek programját.
A programok sora, immár tíz éve az Angyali üdvözlet című kiállítás megnyitójával kezdődik, így volt ez múlt hét pénteken is. Kruchió László – aki többek között a köztársági elnök hivatalát is díszíti – minden évben más-más téma mentén varázsol csodavilágot a Vigadó Dísztermébe. Bár ez a város legnagyobb befogadóképességű terme, idén szinte kicsinek bizonyult a megnyitóra látogató több száz vendég számára. Pogácsás Tibor megnyitójában is kiemelte, hogy milyen fontos egy város lakossága számára, hogy ehhez hasonló kezdeményezések segíthetnek a helyi összetartó közösségek kialakulásában.
A kiállítás egész héten, az első adventi gyertyagyújtásig – december 3-án estig – látogatható. Előtte még, a hét közepén nyílik az adventi vásár a könyvtár melletti téren. Az egységes faházakban a meleg italok mellett kürtös kalácsot és karácsonyi ajándékokat is vásárolhatnak majd.
December 2-án ismét UPC-Monor Jégfesztivállal nyitja meg kapuit a szabadtéri jégpálya a Balassi utcai sporttelepen. Immár negyedik alkalommal szervezi a Vigadó a helyi távközlési vállalat támogatásával a nyitórendezvényt, melyre ezúttal is minden korosztálynak érdemes lesz kilátogatni. 16 órától jégtáncbemutató, majd gyermekkoncert várja az érdeklődőket. Az est legismertebb fellépője Hevesi Tamás; biztosan hallhatják majd, hogy a korcsolyapályán is „Egy életen át kell játszani”! Később jégdiszkó és más meglepetések is várják a kilátogatókat.
Adventi vasárnapokon 16 órától várják majd gyertyagyújtásra az érdeklődőket a katolikus templom melletti téren, ahol hetente más-más történelmi egyház közössége ad műsort. Első alkalommal mind a négy egyház közreműködik, sőt Monori Mikulás is ellátogat majd. December 10-én a baptista egyház kórusa, 17-én pedig a katolikus egyház közössége ad műsort és köszöntőt. Rendhagyó módon december 17-én lesz a városi karácsony – szintén a katolikus egyház tagjainak élő betlehemével – és december 22-én, pénteken 19 órától gyújtjuk meg az utolsó adventi gyertyát. Ezen a héten az evangélikus egyház szolgálatát hallhatjuk, a Monori Strázsák Néptáncegyüttes műsora mellett.
December 24-én 16 órától várják az egyházak a látogatókat – kinek-kinek felekezeti szokása szerint pásztorjátékkal, istentisztelettel, gyermekkarácsonnyal. Az adventhez köthető eseményeket – akárcsak a képviselő-testület által elfogadott további városi programokat és sporteseményeket – megtalálhatják városunk honlapján is!
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.