december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
„Faces of love – A szeretet arcai” címmel egy jótékonysági misszióról szóló díjnyertes dokumentumfilmet vetítenek a Vigadó Dísztermében október 13-án. 1997 októberében a magyar Fabian Edit Mirjam és a francia Sophie nővér alapították az ACAY missziót Manilában, a Fülöp-szigetek fővárosában. A közösség küldetése a mai napig ugyanaz: reményt adni azoknak, akiket minden reménytől megfosztottak.
Vajon mire elég 30 euro, kilencezer-párszáz forint? Az ACAY misszióban ebből az összegből, egy egész hónapig él egy fiatal Manilában! Vajon mi, a keresztény Európában, hiszünk-e igazán abban, hogy a világ minden változása ellenére léteznek olyan alapvető értékek, melyek képesek tartást és reményt adni életünknek?
A II. Ars Sacra Filmfesztiválon az egész estés dokumentumfilm kategóriában nyertes film bemutatja azt a hitből fakadó, mély elkötelezettséget és erőt, mely a misszió nővéreinek munkájából ered s mellyel fiatalok életét mentik meg nap mint nap.
A feliratos film vetítését követően, kötetlen beszélgetés az alkotókkal. A vetítés során befizetett adományokból a misszió munkáját segítjük majd. A részvétel csoportoknak ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Egyéni érdeklődők jelképes, 500 forintos támogatójegyet válthatnak a rendezvényre.
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.