október 17. 14:00
Közös Út Cukorbetegek Egyesületének összejövetele
Művelődési Ház (2200, Monor Bocskai u. 1.)
Tragikus hirtelenséggel veszítette el a Monori Sportegyesület elnökét Gábor Attila személyében, ugyanakkor a helyzet megoldást kívánt, hiszen patinás egyesület hosszú távon nem maradhatott megfelelő vezetés, képviselet nélkül.
A kialakult nehéz helyzetben is az összefogás jellemezte a szakosztályokat, és a 2017.08.31. napján megtartott közgyűlésen akarategységben, egyhangúlag az MSE tagjai Ócsai Istvánt választották a Monori Sportegyesület újdonsült elnökének. Az új elnök mandátuma egyelőre 2018. júniusáig tart majd. Munkáját Zátrok Tamás valamint Bajári Tamás segítik, akik az állandóságot képviselik egyesületünk életében, hiszen már hosszú idő óta részesei az MSE napi életének.
Ócsai István 1979-ben született, és 6 éve költözött Monorra, monori lakos, két fiú gyermek édesapja. A monori sportéletben még kevésbé ismert, ugyanakkor az üzleti életben annál inkább. Fiatal kora ellenére, István a BSS 2000 Kft. -egyesületünk főszponzorának- az ügyvezető igazgatója. Erős vezetői vénával megáldott, ambiciózus, energikus fiatalember, aki már saját munkaterületén bizonyított, és most a Monori Sportegyesület sikereiért vállal áldozatokat. Azért dolgozik majd, hogy a monori sportélet folytassa elődei által megkezdett utat, és tovább fejlődjön immáron Ócsai István elnökletével!
Sok sikert kívánunk munkájához, hajrá Monori SE, hajrá Monor!
Forrás: monorse.hu
október 17. 14:00
Művelődési Ház (2200, Monor Bocskai u. 1.)
október 19. 17:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
október 20. 18:00
Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás
Emlékezzünk meg közösen az 1956-os eseményekről!
Ünnepi beszédet mond Darázsi Kálmán, Monor város polgármestere, közreműködik a Magyar Nemzeti Férfikar, koszorúzás.
Lapozzon bele!