december 3. 15:00
Monorra érkezik a Mikulás
Monor
Idén tíz éve, hogy Monor Város Önkormányzata megalapította a város kulturális életéért felelős Vigadó Nonprofit Kft.-t. Az ízlésesen felújított, több mint száz éves Vigadó épületében és városunk számos pontján igyekeznek élettel megtölteni Monor közösségi tereit a kulturális területen dolgozó szakemberek.
Évről-évre új és megújuló rendezvények jelennek meg a monori szabadtéri programok között: Borvidékek Hétvégéje, Mozdulj MonorON sportnap, Monori Mikulás; idén pedig a FröccsSzombat várta újdonságként az érdeklődőket. A szakemberek beltéri rendezvényekre igyekeznek országosan elismert művészeket Monorra hívni. Ennek jegyében a következő hónapokban is változatos kínálat várja a monori lakosokat és az ide látogatókat. Szeptemberben új műfaj, a stand-up comedy mutatkozik be a Vigadó Dísztermének falain belül. Megemlékeznek az idén 70 éve született Máté Péterről valamint filmvetítést láthatnak egy manilai jótékonysági misszióról is.
Visszatérő vendég lesz Monoron Müller Péter egy bizonyosan teltházas előadással; Gayer Ferenc és Pleszkán Écska egy fergeteges boogie-woogie esttel. Természetesen a gyerekek és idősebbek részére is kínálnak majd szórakozási lehetőséget Monoron az ezer pince városában. A 2017. év második felének monori programfüzete már letölthető a Vigadó Kulturális és Civil Központ honlapjáról: www.vigadokft.hu.
december 3. 15:00
Monor
december 3. 16:00
Monor, Szent István tér
december 5. 17:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (Monor, Kossuth Lajos utca 65-67.)
hoho-hooo! Monorra látogat a Mikulás! Krampuszai már megérkeztek hozzánk a Vigadóba és várják a szülők jelentkezését, hogy a gyermekek otthonába is ellátogasson.
Jegyár: gyermek 1 600 forint, felnőtt 2 200 forint. Jegyek kaphatóak a Vigadó emeleti jegypénztárában, valamint a tixa.hu oldalon.
3 gyermekjegy vásárlása esetén egy felnőtt részére ingyenes a belépés!