július 25. 13:00
FröccsSzombat és PikNik Mozi
Tavas Park
A Szélmalom utca és a 4-es főút közötti két köz, a Vasadi és Lehel köz régóta várt felújítása készült el az elmúlt napokban. A főút kezelője a balesetveszélyre hivatkozva évek óta nem járul hozzá a rövid szakaszok szilárd burkolattal való ellátásához. Az idei évre az utcák felületének javításában sikerült megegyezni a forgalmas főút kezelőjével.
A feladatra ezúttal is három monori vállalkozástól kértek be árajánlatot, a legkedvezőbbet elfogadva kezdődhetett meg az útjavítás, mely alig több mint egy hét alatt be is fejeződött. Az úttükör felületének felmarását követően darált betonból készült el az út alsó rétege. Az így kapott stabil felületetet a kivitelező cementtel megszórta, majd a homogenizálást egy speciális géppel végezte el folyamatos nedvesítés mellett. A felületet kézi, illetve gépi munkával elegyengették, majd hengerrel tömörítették.
A most elkészült út mellett murvával megszórt padka készült, illetve szikkasztó árkok kerültek kialakításra. A munkálatok befejezését követően, szinte azonnal megindult az eddiginél jelentősebb forgalom a kis utcákban. Reméljük, hogy hosszú időn keresztül, balesetmentesen szolgálja majd a felújított útszakasz az erre közlekedőket!
július 25. 13:00
Tavas Park
augusztus 20. 16:00
Monor, Szent István tér
augusztus 24. 18:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
Az idei PikNik Mozi eseményen a Zootropolis 2. lesz látható 20:30-tól
Monor Városközpontjában várunk mindenkit augusztus 20-án, az államalapítás ünnepe alkalmából!
Programok:
16:00-tól népi gyermekjátékok és ügyességi játékok várják a kilátogatókat.
17:30-tól a Buborék Együttes gyermekkoncertje szórakoztatja a legkisebbeket.
19:00-kor Csernik Szende lábbábos, székely mesemondó előadása következik.
20:00-tól koncertet ad az Irie Maffia.
21:30-tól pedig DJ Huszár gondoskodik a hangulatról.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Lapozzon bele!