február 11. 18:00
Házasság Hete a Monor-Nagytemplomi Református Gyülekezeti teremben
Monor Református Nagytemplom
- A világ legnagyobb autógyárainak elektromos autóiba akkumulátor-alkatrészeket gyártó dél-koreai cég európai központját Monorra helyezte – adta hírül a remek hírt városunk polgármestere, Zsombok László közösségi oldalán. - A gazdaság fejlesztésében is komoly siker kapujában áll városunk. Egy település jövője attól is függ, mennyire vonzó a befektetők számára. Mennyi munkahely létesül és mennyi adó folyik be a számlájára – folytatta a bejelentést.
A Shin Heung Sec EU Kft. 20 millió eurós beruházással az Ipar utcában alakítja ki székhelyét. A tervek szerint idén májusban megkezdhetik a próbagyártást 25-30 fővel. Ezt követően, a tényleges gyártási folyamatok egy év múlva indulhatnak. A helyszín kiválasztásában a beruházáshoz kapcsolódó állami támogatás is segítette Monort.
A világcégnek ez lesz a hatodik, egyben első európai gyáregysége. A koreai, kínai és malajziai beruházás után, Monoron alakítják ki az európai gyártási központot. A cég nagy jövő előtt álló, rohamosan fejlődő iparágban termel, ezért joggal bízhatunk benne, hogy sikerül felfuttatni a termelést és ezt a termelő üzemet újabbak fogják követni!
február 11. 18:00
Monor Református Nagytemplom
február 18. 19:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ
február 22. 17:00
Monori Jászai Mari Általános Iskola
Emlékezzünk meg közösen a kommunista diktatúrák áldozatairól.
Március 1-én ismét együtt köszönünk el a farsangi időszaktól!