július 25. 13:00
FröccsSzombat és PikNik Mozi
Tavas Park
Az előre tervezett menetrend szerint, jól halad városunk legnagyobb beruházása, a városi sportcsarnok építése. A hetekkel ezelőtti munkaterület átadást követő talajmunkák befejeződtek az építési területen, a kivitelező elkészítette az alapot tartó réteges alépítményt, így megkezdődhet a vasbeton alap elkészítése.
- Még a földmunkák megkezdése előtt, 100 m2-es területen elkészítette a kivitelező a tervezett rétegrend szerinti aljzatot, hogy képet kaphassunk a szerkezet teherbírásáról – mondta el Rajki László, a Monori Városfejlesztő Nonprofit Kft. ügyvezetője a helyi televíziónak adott interjúban. Az elvégzett nyomáspróbák alapján, az alépítmény jól tervezett, a szükségesnél nagyobb terhelést is jól bírta.
Miután a tervezett határidőre végeztek a földmunkákkal és elkészült a leendő épület alatt a szükséges alépítmény, megkezdődött a közművek bekötésének előkészítése és a beton alapozás első lépései. Az elkészült szerelőbetonon már állítják össze az alap vasszerkezetét, melyet a betonozás követ majd. Abban az időszakban az eddiginél is intenzívebb teherautó forgalomra számíthatnak a környéken lakók, hiszen a beton alapozásnak szoros határidőt szabtak. Ez azért szükséges, hogy az épület alapja egyben készülhessen el, ezzel biztosítva a szükséges teherbírást.
Ezzel az építési szakasszal egyre közelebb kerül a milliárdos beruházás látványos része, amikor egy új épület, egy régóta várt városi sportcsarnok elemei épülnek egymásra.
július 25. 13:00
Tavas Park
augusztus 20. 16:00
Monor, Szent István tér
augusztus 24. 18:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
Az idei PikNik Mozi eseményen a Zootropolis 2. lesz látható 20:30-tól
Monor Városközpontjában várunk mindenkit augusztus 20-án, az államalapítás ünnepe alkalmából!
Programok:
16:00-tól népi gyermekjátékok és ügyességi játékok várják a kilátogatókat.
17:30-tól a Buborék Együttes gyermekkoncertje szórakoztatja a legkisebbeket.
19:00-kor Csernik Szende lábbábos, székely mesemondó előadása következik.
20:00-tól koncertet ad az Irie Maffia.
21:30-tól pedig DJ Huszár gondoskodik a hangulatról.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Lapozzon bele!