december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
Az NBIII Keleti csoportjában a Hatvan labdarúgó csapata érkezett vendégként Monorra és számunkra kellemetlen meglepetést okozva három ponttal távoztak.
Továbbra is sok kerettag foglalt helyet a lelátón, így nem teljes csapattal fogadtuk a kiesés ellen küzdő Hatvan csapatát. Az ilyen mérkőzések a legnehezebbek, ezt ősszel is tapasztalhattuk, és sajnos most is beigazolódott. Ezúttal hiába is birtokoltuk többet a labdát és rúgtunk több tucat szögletet, veszélyes szabadrúgást valamint két kapufát is, ez eredményességgel nem párosult. A Hatvan egy jól eltalált szabadrúgással elvitte mind a három pontot Monorról.
Az első félidő nagy részében veszélyesebben futballoztunk ellenfelünknél, több veszélyes ígéretes is vezettünk, de igazán nagy ziccert nem sikerült kidolgozni, a Hatvan egy jól eltalált szabadrúgással és több szöglettel veszélyeztetett.
A második félidőben már nyomasztó fölényben játszottunk. Percenként rúgtuk a szögeteket és a veszélyes szabadrúgásokat, de a Hatvan tökéletesen védekezett. A mérkőzés legnagyobb helyzetét is mi hibáztuk el, amikor Karacs lőtt fölé ordító helyzetben, és ahogy ilyenkor lenni szokott...egy Hatvani kontra során Tóth Ádám szerelt tanárian a játékvezető asszisztens előtt, aki érthetetlen módon szabálytalanságot látott. A szabadrúgást Karácsony Dávid tekerte a kapuba lehetetlen szögből, ezzel megszerezve első gólját a bajnokságban. A gól után még egy Bonifert ziccert láthattunk, de óriási helyzetben fölé emelt.
Maradt az eredmény, kikaptunk 1-0-ra, ami csalódáskeltő. Főleg úgy, hogy közvetlen riválisaink közül a Kazincbarcika kikapott a Jászberény pedig hazai döntetlent ért el. Óriási lehetőséget szalasztottunk el. A következő 3 mérkőzés eldöntheti a bajnokság végkimenetelét, a visszatérőkkel 3 nyerhető meccsen nem hibázhatunk.
Horváth Dávid edzői értékelése:
A mai mérkőzésen hiába voltunk mezőnyfölényben ez az eredményben nem mutatkozott meg, így ez semmit nem ér... Volt több lehetőségünk is a gólszerzésre, de vagy a hatvani védők védekeztek jól vagy a szerencsével álltunk hadilábon. Az ilyen meccseket képesnek kell lennünk a magunk javára fordítani.
Forrás: monorse.hu
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.