december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
Javában zajlanak a teremsportok küzdelmei, így a kosárlabda bajnokságokból is minden hétre több mérkőzés is jut a monori felnőtt és korosztályos csapatoknak. Az elmúlt egy hétben is több, monori győzelemmel véget ért mérkőzést rendeztek.
Múlt hét közepén, március elsején hazai pályán fogadta az NBII-es férfi együttes a régi rivális Közgáz SC csapatát. Hasonlóan szerepel a két gárda, a táblázat első felében helyezkednek el, szinte azonos mérleggel. A jó hazai szereplésben bízva győzelem reményében léptek pályára a monori együttes tagjai. Ennek megfelelően kezdődött a mérkőzés, hamar előnybe került a kék-fehér csapat. Az első szünetre már jelentős előnyt harcoltak ki, melyet a félidőre tovább tudtak növelni (39-23). A harmadik játékrészre kicsit megingott a támadójáték, aminek következtében faragott néhány pontot a hátrányból a Közgáz, de a győzelem nem forgott veszélyben. Újabb jól sikerült záró negyednek köszönhetően 71-49 arányban győztek a legmagasabb osztályban szereplő monori kosarasok.
A női felnőtt csapat idegenbe utazott a Dunaharaszti MTK otthonába vasárnap délután. A bajnoki címvédő együttes ezt megelőzően épp a ’harasztiakat győzte le hazai pályán, így idegenben sem lehetett más céljuk a lányoknak, mint újabb győzelmet szerezni. A mérkőzés a hazaiak számára rémálomszerűen indult: a negyedik percben találtak először a gyűrűbe, míg a monoriak hiba nélkül dobtak, így gyorsan hét pontos vendégvezetést mutatott az eredményjelző. Az első szünetig csak keresték a dobóformát a hazaiak, amit csak a második negyedben találtak meg igazán. Ez sem volt azonban elég a közelebb zárkózáshoz, nyolcpontos vezetéssel várta a folytatást a Monori SE (19-27). Az elején kiharcolt előnyt végig sikerült megtartani, 5 pontnál közelebb nem tudtak jönni a hazaiak, még a legjobbjaink lecserélését követően sem. Egy hét alatt kétszer is legyőzte (39-50) a tehetséges DMTK csapatát a címvédő, ezzel fontos lépést tett az alapszakasz megnyerése felé.
A Monori SE korosztályos csapatai közül a lány kadett csapat szerepel a legmagasabb szinten, ők a Nemzeti Utánpótlás Bajnokság regionális versengésében vesznek részt. Az elmúlt hétvégén Nyíregyházán játszottak, ahol a hazai csapat mellett a Cegléd együttesével mérték össze erejüket. Mindkét gárdát le tudták győzni, idén már másodszor, ezzel fontos lépést tettek a csoport megnyerése felé. Amennyiben ez sikerül nekik, úgy a Keleti Régió döntőjében szerepelhetnek. Eredmények: Monori SE - Ceglédi EKK 61:50, Monori SE - Nyíregyházi Kosársuli/B 65:50.
A következő hetekben is figyelemmel kísérjük a kosarasok teljesítményét, reméljük, hogy hasonló jó eredményekről tudunk majd beszámolni! HAJRÁ MONOR!
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.