december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alkalmából szervezett megemlékezés minden évben fontos esemény városunkban. Az 1990-ben megalakuló, függetlenségét akkor elnyerő monori önkormányzat döntése szerint ezen a napon adják át a városi kitüntetéseket az arra érdemeseknek. Városunk vezetése emlékplakettel ismeri el azon kivételes monoriak szorgalmát, tudását, akik már bizonyították, hogy önmaguk és családjuk mellett a közösségért, Monorért is dolgoztak és dolgoznak.
A március 15-én megtartott ünnepi képviselő-testületi ülésen Monor Város Önkormányzata a település érdekében végzett kiemelkedő közhasznú tevékenység elismeréseként Monorért Emlékplakett és Oklevél kitüntetésben részesítette
Horváth Máriát
A József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola tanára Monoron született, alap és középfokú tanulmányait is helyben végezte. A Debreceni Tudományegyetemen szerzett magyar-történelem szakos diplomát, ezután – rövid kitérőt követően – 1988-ban kezdett a monori gimnáziumban tanítani. Munkáját szakmai igényesség, lelkiismeretesség és segítőkészség jellemzi. Szakmai felkészültségének köszönhetően évek óta a magyar-történelem munkaközösség vezetője. Ötletgazdája és fáradhatatlan motorja a minden évben Monoron megrendezésre kerülő József Attila vetélkedőnek, emellett rendszeres zsűritagja környékbeli irodalmi rendezvényeknek.
Aktív tagja a helyi közéletnek: a Monorért Baráti Kör titkáraként jelentős szerepet vállal a helytörténeti munkában, emellett a Borzsák Endre Hagyományőrző Egyesület egyik alapító tagja. Az elmúlt évben több alkalommal is vállalt jelentős társadalmi munkát. Nyelvi lektora volt az 1956-os forradalom helyi emlékeit bemutató Szilánkok és Legendák ’56 Monor kiadványnak és zsűritagként értékelte a Derengő sugarak címmel megjelent alkotói antológia műveit.
Zátrok Károlyt
Az 1945-ben született, későbbi testnevelő tanár 1959-ben kezdte meg középiskolai tanulmányait a monori József Attila Gimnáziumban. 1967-ben szerezte diplomáját, majd két évvel később kezdte meg tanári pályafutását a JAG-ban. Itt 40 éven keresztül – 2009-es nyugdíjba vonulásáig – főállású tanárként dolgozott. Tizennégy éven keresztül volt az iskola igazgatóhelyettese. 1969-től a gimnázium kosárlabda szakosztályának sikeres vezetője volt. Csapatai 16 alkalommal végeztek pest megyei első helyen, 8 alkalommal országos elődöntőbe jutottak, egyszer – 1996-ban – az ország legjobb nyolc együttese között szerepeltek. 1978 és 1992 között a monori NBII-es csapat edzőjeként is sikereket ért el. Helyi szerepvállalása mellett Pest megyében is sokat tett a kosárlabda népszerűsítéséért; nagy szerepe volt abban hogy Monor a „Kosárlabda Városa” címet kaphatott; emellett elnökségi tagja a Pest Megyei Kosárlabda Szövetségnek.
1994-től 2014-ig, öt cikluson át volt a város képviselő-testületének aktív tagja. Alapító tagja a Monor Környéki Strázsa Borrendnek, ezzel együtt aktív szervezője a térség legrangosabb, több mint húsz éves múltra visszatekintő borversenyének.
Kitüntetésükhöz ezúton is gratulálunk, további jó egészséget és sikeres szakmai munkát kívánunk!
Az ünnepi ülést követően méltóságteljes megemlékezést szervezett a Vigadó Kulturális és Civil Központ. „Ha van közös akarat” címmel a Jászai Mari díjas Sasvári Sándor adott ünnepi műsort. A művész úr jó érzékkel összeválogatott dalcsokorral készült a monori ünnepi előadásra. Őt Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium államtitkára követte a színpadon, aki ünnepi beszédében kiemelte, hogy milyen jelentős hagyományokkal bír a városban a március 15-i megemlékezés. A színpadi program zárásaként Zsombok László polgármester köszöntötte a városi kitüntetésben részesülteket és mutatta be őket a közönségnek. Az ünnepi program a hagyományoknak megfelelően koszorúzással ért véget.
A rendezvényen készült további képeket városunk facebook oldalán tekinthetik meg: Ünnepi megemlékezés az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján.
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.