július 25. 13:00
FröccsSzombat és PikNik Mozi
Tavas Park
Továbbra is több alapembert nélkülözve, két vereséggel a hátunk mögött fogadtuk az 5. helyezett Reac csapatát az NBIII Keleti csoportjában. A két élcsapat találkozója, alacsony színvonalú, sok hibával tarkított mérkőzést hozott, amit Tóni Bozsó bravúrjainak köszönhetően nyertünk meg.
A mérkőzés első tíz percében nem úgy tűnt, hogy kiszenvedett győzelem lesz. Sorra lőttük a szögleteket, szabadrúgásokat. Agilisen kezdtünk. Ezt követően érthetetlen módon visszaestünk, nagyobb monori helyzet nélkül telt el az első félidő, míg Bozsó három alkalommal is bravúrral hárított.
A második félidő ott kezdődött, ahol az első abbamaradt. Kiegyenlített mezőnyjáték folyt, amely során a Reac alakított ki ziccereket. Szerencsére Bozsón nem lehetett kifogni, őszi formáját idézve mindent hárított, és ahogy ilyenkor lenni szokott: a 69. percben Zsolt Schmidt indította a felfutó Dani Balanescut, aki zseniális árvétellel került ziccerbe és nem is hibázott. Bal hátvédünk góljával megszereztük a vezetést. (1-0) Gólra-gól szokták mondani. Így is lett: Péter Bogáti cselezte át magát a vendég védelmen, majd a tizenhatos vonalánál szabálytalankodtak vele szemben. Az ígéretes szögből járó szabadrúgást Schmidt visszalőtte nagy erővel a kapus helyére, ezzel a 75. percben szabadrúgásból megduplázta a monori előnyt. (2-0). A 90. perben még szépített a Reac, Fodor Norbert góljával (2-1), de egynlíteni már nem tudott.
Az utóbbi hetekkel ellentétben most fortuna velünk volt, így gyenge játékkal sikerült otthon tartunk a három pontot, ezzel visszakerülve a tabella második fokára.
Horváth Dávid edzői értékelése:
- Az elmúlt két meccs sikertelensége okozta azt, hogy görcsössé vált a csapat mindaddig, amíg előnybe nem tudtunk kerülni. Igaz, addig a REAC eldönthette volna a meccset, de Bozsó bravúrjainak köszönhetően nem tette. 1-0 után kezdtünk el úgy futballozni ahogy kéne és tudunk, ez hozta meg győzelmet is. Bízom benne, hogy az eltiltás- és sérüléshullám a múlté és lassan megmutathatjuk igazi énünket!
Forrás: monorse.hu
július 25. 13:00
Tavas Park
augusztus 20. 16:00
Monor, Szent István tér
augusztus 24. 18:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
Az idei PikNik Mozi eseményen a Zootropolis 2. lesz látható 20:30-tól
Monor Városközpontjában várunk mindenkit augusztus 20-án, az államalapítás ünnepe alkalmából!
Programok:
16:00-tól népi gyermekjátékok és ügyességi játékok várják a kilátogatókat.
17:30-tól a Buborék Együttes gyermekkoncertje szórakoztatja a legkisebbeket.
19:00-kor Csernik Szende lábbábos, székely mesemondó előadása következik.
20:00-tól koncertet ad az Irie Maffia.
21:30-tól pedig DJ Huszár gondoskodik a hangulatról.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Lapozzon bele!