december 3. 15:00
Monorra érkezik a Mikulás
Monor
A Pest megyei női bajnokságban újabb két győzelmet szerzett a Monori SE felnőtt csapata. Az eddigi jó szereplésnek köszönhetően (13 győzelem, 2 vereség) a csapat várhatóan megnyeri az alapszakaszt, ezzel városunk lehet házigazdája a bajnokság döntőjének.
A címvédőként szereplő gárda előbb a bajnokság egyik újoncához, a Piliscsaba együtteséhez látogatott. A lelkes, magas és fiatal csapat ellen percek alatt bemelegedtek a monoriak, és gyorsan tíz pontos előnyre tettek szert. A magasabb osztályban is bizonyított rutinos játékosok vezetésével a félidőre már jelentős előnyt harcoltak ki a kék-fehérek. A második félidőben már a taktikai elemek gyakorlása, és a padon ülő játékosok szerepeltetése is belefért, 47-53-ra győzött a Monori SE.
Néhány nappal később Albertirsára látogatott városunk csapata, ahol az előzőhöz hasonló mérkőzést játszottak. A hazaiak az első néhány percben tudták csak tartani a lépést a monoriakkal. A sérülés miatt hiányzó kezdő irányítónkat többen is jól helyettesítették, így gyorsan nőtt csapatunk előnye. A Monori SE sikere nem forgott veszélyben, 44-73 arányban húzták be idei 13. győzelmüket.
A bajnoki kiírás szerint az alapszakasz első négy helyezettje négyes döntővel zárja az évet és dönti el a helyezések sorsát. Az újabb két sikerrel várhatóan Monoron kerül megrendezésre a döntő, ahol két hazai csapat is szerepelhet majd. Az utánpótláskorú játékosok fejlődése érdekében egy fiatalabb csapatot is indított a szakosztály ugyanebben a bajnokságban. Az országos versenyben is jól szereplő kadett lányok által vezetett együttes szintén a legjobb négy között végez majd az idei évben. Így még az is elképzelhető, hogy monori házidöntővel ér véget a Pest megyei versengés.
Mindkét csapatnak van még néhány mérkőzése, a szezon végéig továbbra is zengjen zúgjon: HAJRÁ MONOR!
december 3. 15:00
Monor
december 3. 16:00
Monor, Szent István tér
december 5. 17:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (Monor, Kossuth Lajos utca 65-67.)
hoho-hooo! Monorra látogat a Mikulás! Krampuszai már megérkeztek hozzánk a Vigadóba és várják a szülők jelentkezését, hogy a gyermekek otthonába is ellátogasson.
Jegyár: gyermek 1 600 forint, felnőtt 2 200 forint. Jegyek kaphatóak a Vigadó emeleti jegypénztárában, valamint a tixa.hu oldalon.
3 gyermekjegy vásárlása esetén egy felnőtt részére ingyenes a belépés!