július 25. 13:00
FröccsSzombat és PikNik Mozi
Tavas Park
Idén lesz tíz éves évfordulója a város kulturális életéért felelős Vigadó Nonprofit Kft. alapításának. A 2006-2007-ben felújított, több mint száz éves Vigadó épületét és a város számos pontját élettel megtöltő társaság munkatársai kiemelten készülnek az idei évre.

Az elmúlt években folyamatosan új és megújuló rendezvényeket kialakító kollektíva 2017-ben is országosan elismert művészekkel pezsdíti fel a város életét. Sok más ismert előadó mellett szintén évfordulókat ünneplő programokat igyekeznek városunkba hívni. Tavasszal ismét nagykoncertet szerveznek a Piac-és Fesztiválcsarnokban: májusban Monorra érkezik a legendás Fenyő Miklós, így városunk is része lesz az országos FENYŐ Jubileum 2017 turnénak. Március 15-én a Jászai Mari-díjas Sasvári Sándor ad ünnepi műsort, aki idén ünnepli 60. születésnapját.

Emellett az 50 éves Pál Feri atya előadása, a 25 éve működő Ladánybene27 zenekar szabadtéri fellépése és Máté Péter születésének 70. évfordulóján szervezett koncert is biztosan sok érdeklődőt vonz majd a következő hónapokban. A Vigadó 2017. első félévre szóló programfüzete már megjelent, keressék a Vigadóban, a városi intézményekben; illetve elektronikus formában letölthető az alábbi linkre kattintva: 2017. I. félév programfüzet.
július 25. 13:00
Tavas Park
augusztus 20. 16:00
Monor, Szent István tér
augusztus 24. 18:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
Az idei PikNik Mozi eseményen a Zootropolis 2. lesz látható 20:30-tól
Monor Városközpontjában várunk mindenkit augusztus 20-án, az államalapítás ünnepe alkalmából!
Programok:
16:00-tól népi gyermekjátékok és ügyességi játékok várják a kilátogatókat.
17:30-tól a Buborék Együttes gyermekkoncertje szórakoztatja a legkisebbeket.
19:00-kor Csernik Szende lábbábos, székely mesemondó előadása következik.
20:00-tól koncertet ad az Irie Maffia.
21:30-tól pedig DJ Huszár gondoskodik a hangulatról.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Lapozzon bele!