július 2. 14:00
"Kóstold meg Csehországot!" cseh kulináris napok
Monor, Szent István tér
Értékes döntetlent ért el férfi labdarúgócsapatunk a listavezető Kazincbarcika otthonában, ezzel őrzi második helyét a tabellán. A csoport első két helyezettje már a tavaszi második fordulóban összecsapott egymással, igazságos eredmény született a fordulatos mérkőzésen.
Közel 1000 hazai és egy tucat vendégszurkoló előtt kezdődött a szombati összecsapás. A KBSC eddig hibátlan hazai mérlegét készült megőrizni, miközben vendéggyőzelem esetén azonos utolérhette volna riválisát a Monori SE. Ellenfelünk lépett fel kezdeményezőbben, de mezőnyfölényen túl, az első húsz percben igazi helyzetet nem tudtak kidolgozni – számol be az egyesület honlapja a mérkőzésről. Sőt: a 21. percben mintaszerű támadást követően megszerezte városunk csapata a vezetést: Balanescu futott el a bal oldalon, majd mesterien adott középre, ahol a berobbanó Schmidt Zsolt védhetetlenül, nagy erővel fejelt a hálóba (0-1). Sokáig azonban nem örülhettünk a vezetésnek, 8 percen belül egyenlített a barcikai csapat. A hazaiak nagy ívű szöglete a kiszámíthatatlan, erős szél segítségével csapódott a monori kapuba (1-1).
A második félidő rosszul kezdődött számunkra, ismét egy szöglet után kaptunk gólt a 49. percben. A sarokrúgás utáni kipattanót Constantinescu lőtte kapunkba, a hazaiak javára fordítva ezzel a mérkőzés állását (2-1). A legtöbb csapat, amely hat kezdő játékosát nélkülözi, összeroppant volna ilyen kiélezett helyzetben, de idén a Monort nem lehet összehasonlítani a legtöbb csapattal. Az 58. percben egy KBSC védelmi megingást követően Karacs félfordulatból bombázott Somodi Bence kapujába. (2-2) Erőn felül teljesítve, minden centiméterért megküzdve harcoltunk az utolsó fél órában, és elhoztunk egy pontot a Kazincbarcika otthonából. Bizonyos helyzetekben a döntetlen győzelemmel ér fel, és ez így volt Kazincbarcikán is – zárja az összefoglalót a monorse.hu
Folytatás a tabella utolsó előtti helyén szerénykedő FC Hatvan ellen, március 4-én szombaton hazai pályán. A 14:30-kor kezdődő mérkőzést sem veheti fél vállról csapatunk, hiszen, ahhoz, hogy bajnoki reményeink életben maradjanak minden mérkőzésen a maximumot kell nyújtaniuk! Emellett a továbbra is listavezető Kazincbarcika hibájára is szükségünk lesz a következő hetekben. Bízzunk a hasonló jó folytatásban, HAJRÁ MONOR!
július 2. 14:00
Monor, Szent István tér
július 4. 10:00
Művelődési Ház (2200, Monor Bocskai u. 1.)
július 5. 10:00
Monor, Szent István tér
Három napon keresztül a cseh gasztronómiáé és a kisüzemi cseh söröké lesz a főszerep Monor belvárosában.
Az idei PikNik Mozi eseményen a Zootropolis 2. lesz látható 20:30-tól
Lapozzon bele!