augusztus 20. 16:00
Az államalapítás ünnepe
Monor, Szent István tér
Az NBIII Keleti csoportjának tavaszi első fordulója a bajnoki kiírás szerint február 18.-a. Az elmúlt időszak csapadékos időjárása azonban felülírhatja a terveket: a Monori SE által használt füves centerpálya szinte teljes egészében víz alatt áll.
Az elkészült menetrend szerint - melynek alapján honlapunk rendezvénynaptárában is megtalálhatják a hazai mérkőzések időpontjait -, a tavaszi első fordulóban épp hazai pályán játszana a felnőtt csapatunk. Erre jelenleg nem sok esélyt látnak a fenntartó Kövál Zrt. szakemberei. A füves pályán a felmelegedés hatására egybefüggő vízréteg keletkezett, mely a mélyen átfagyott talaj miatt nem tudott felszívódni. A vízréteg újra lefagyott, így a szezonkezdetre történő felszívódására még kedvező időjárási körülmények mellett is kicsi az esély.
Mint arról korábban beszámoltunk a férfi csapat december 3-án játszotta utolsó tétmérkőzését. A kialakult téli tabellán 37 ponttal, három egység hátránnyal állunk a második helyen a Kazinzbarcika BSC csapata mögött. Az őszi szezonban mutatott teljesítmény bizakodásra ad okot, az biztosan kijelenhető, hogy a dobogóról való lecsúszás már kudarc lenne a csapat számára.
augusztus 20. 16:00
Monor, Szent István tér
augusztus 24. 18:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
augusztus 29. 09:00
Monor, Városi Uszoda parkolója
Monor Városközpontjában várunk mindenkit augusztus 20-án, az államalapítás ünnepe alkalmából!
Programok:
16:00-tól népi gyermekjátékok és ügyességi játékok várják a kilátogatókat.
17:30-tól a Buborék Együttes gyermekkoncertje szórakoztatja a legkisebbeket.
19:00-kor Csernik Szende lábbábos, székely mesemondó előadása következik.
20:00-tól koncertet ad az Irie Maffia.
21:30-tól pedig DJ Huszár gondoskodik a hangulatról.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Gyűjtsd össze a csapatodat, és vegyetek részt egy fantasztikus streetball tornán, ahol a sport és a finom ételek garantálják a remek hangulatot!
Lapozzon bele!