december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
Minden önkormányzatra és általában gazdálkodó szervezetre igaz, hogy előre megfogalmazzák az adott évre várható fejlesztéseket, így van ezzel Monor vezetése is. Zsombok László polgármester a Gemini Televízióban látható stúdióbeszélgetés során foglalta össze, hogy milyen jelentős és látványos beruházások várhatóak Monoron idén.
A tervezett fejlesztések egy része saját forrásból valósul meg és vannak olyan tervek is, melyhez kormányzati támogatást kapott városunk. Bár a város költségvetését még nem fogadták el – erről várhatóan a február havi soros ülésen döntenek – az előzetes várakozás szerint önerőből folytatódik két fontos program. Az elmúlt két évhez hasonlóan közel 20-20 millió forintot tervez költeni az önkormányzat a járdák építésére és az iskolai vizesblokkok felújítására. Az összeghatár megállapításánál idén is fontos szempont, hogy a kivitelezési munkákra helyi vállalkozók pályázhassanak. Korábbi döntés volt négy gyalogátkelőhely kialakítása a városban, ezek megvalósítására az idei év első felében lehet számítani.
A fenti fejlesztések fontosak, ezzel együtt természetesen legalább ennyire érdekli a közvéleményt is a város elmúlt néhány évének legnagyobb építkezése, a városi sportcsarnok kivitelezése. Az idei év végére kell átadni a kormány támogatásából épülő multifunkcionális csarnokot, melynek kivitelezési szerződését január utolsó napjaiban írták alá. A több mint egymilliárd forint értékű, jelentős beruházásról folyamatosan beszámolunk majd a városi médiafelületeken. Szintén állami támogatásból újul meg a Petőfi utcában, az egykori kisegítő iskola épülete. Az épület eredeti állapotának helyreállítását célzó terveket részletesen bemutatjuk a közeljövőben. A munkák befejezését követően ez az épület ad majd otthont a Tankerületi Központnak. A környező közterületek is megújulnak majd: a Petőfi Sándor utca Virág utca és Széchenyi utca közötti szakaszán díszkővel és térburkolattal ellátott, parkosított környezet kialakítása a cél. A támogatás további részét városszerte útépítésekre szeretné fordítani a városvezetés.
További tervek között szerepel néhány hasonlóan fontos beruházás. Ezek forrását jellemzően sikeres pályázatok elkészítésével szeretné előteremteni az önkormányzat. Több hónapja zajlanak a tárgyalások a monori szakrendelő felújításáról. Ha a Bajcsy-Zsilinszky Kórház fenntartásában működő intézmény megújítására tett tervek megvalósulhatnak, akkor akár már idén elkezdődhet a régóta várt fejlesztés az évente közel 200.000 beteget fogadó intézményben. Szintén pályázatot nyújtott be városunk a Balassi Bálint utca aszfaltozására: a Klapka és a Lőcsei utca közötti szakasz az év második felében készülhet el.
Zsombok László polgármester beszélt még egy, előkészítési szakaszban lévő tervről is. A 4-es számú gyorsforgalmi út építésének kezdetével, számítani lehet arra, hogy Monoron is megerősödik egy olyan vállalkozói érdeklődés, mely szükségessé teszi az üzleti infrastruktúra fejlesztését. Ez nem kimondottan egy ipari park terveit jelenti, hanem egy olyan üzleti park, üzleti terv összeállítását, mellyel meggyőzhetőek az érdeklődő befektetők, arról, hogy érdemes Monoron telephelyet kialakítaniuk.
A fenti tervek alapján is látható, hogy izgalmas, fejlődést mutató év áll Monor előtt, melynek hatásait közép- és hosszútávon is élvezheti majd a város lakossága!
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.